A vállalat az elmúlt két évtizedben a hazai vasúti személyszállítás és járműipar meghatározó szereplőjévé vált: eddig 195 vasúti járművet szállított a magyar üzemeltetőknek, több mint 200 millió eurót fektetett be, és jelenleg több mint ezer munkavállalót foglalkoztat.
A Stadler első magyarországi megrendelését 2005-ben nyerte el, amikor a MÁV-val 30+30 FLIRT motorvonat szállításáról kötött szerződést.
A vállalat hazai működése 2006-ban indult el, azóta pedig jelentős gyártási és karbantartási kapacitásokat épített ki.
A MÁV és a GYSEV flottájában jelenleg 143 FLIRT és 40 KISS motorvonat, valamint 12 tram-train vasútvillamos közlekedik.
A Stadler vonatai évente mintegy 35 millió kilométert teljesítenek a MÁV hálózatán, a vasúttársaság utasainak pedig hozzávetőleg fele ilyen járműveken utazik.
A flotta rendelkezésre állása pedig meghaladja a 90 százalékot, ami abszolút a megbízhatóságról tanúskodik.
A vállalat hazai ipari jelenlétének fontos pillére a 2007-ben megnyitott pusztaszabolcsi karbantartó központ, valamint a 2009 óta működő szolnoki gyár.
Utóbbi a Stadler-csoport legnagyobb alumíniumhegesztő üzeme, ahol eddig több mint 6000 kocsiszekrény készült, ezek közül közel 4000 FLIRT motorvonatokhoz.
Szintén Szolnokon működik a forgóváz-revíziós központ, ahol évente közel 1000 forgóváz korszerűsítését végzik.
A magyarországi beruházások értéke az elmúlt húsz évben meghaladta a 200 millió eurót.
A Stadler magyarországi tevékenysége mára úlmutat a járműértékesítésen: az ország a vállalatcsoport egyik fontos gyártási, karbantartási és szakmai központjává vált.
A jubileum kapcsán Dr.
Homolya Róbert, a Stadler Trains Magyarország Zrt. elnöke a vállalat és a hazai vasút közötti szoros együttműködést emelte ki: „A Stadler és a magyar vasút története az elmúlt húsz évben szorosan összefonódott.
Büszkék vagyunk arra, hogy ma már a magyar vasút mindennapjainak meghatározó szereplői lehetünk, és hogy ezt a közös sikert ügyfeleinkkel, partnereinkkel és munkatársainkkal együtt értük el.
Az elmúlt két évtized fontos mérföldkő, de egyben egy új fejezet kezdete, amelyben továbbra is együtt formálhatjuk a hazai vasút jövőjét” – fogalmazott Homolya Róbert.
Fotók: Stadler The post Több mint 200 millió eurónyi beruházás: húsz éve van jelen Magyarországon a Stadler appeared first on magyarvasut.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.