A Magyar Helsinki Bizottság képviseli annak a 17 éves lánynak a családját, akit a beszámolója szerint egy rendőr egy szabálysértési ügy ürügyén félreeső helyre vitt, majd megpróbált megcsókolni.
A jogvédő szervezet szerint a rendőr visszaélhetett a hatósági pozíciójával, az ügyben büntetőeljárás indult.
A Helsinki közleményében Hajninak nevezett lányhoz szeptember 1-jén érkezett egy civil ruhás rendőr egy Bács-Kiskun megyei kisvárosban.
A házuk előtt azt mondta neki, hogy szabálysértés miatt feljelentették, aminek a tényét a lány el is ismerte.
Hajni beszámolója szerint a rendőr ezután megkérdezte, szeretné-e, hogy az édesanyja ne tudjon az ügyről, és felajánlotta neki, hogy ha beszáll a rendőrautóba, elviszi egy félreeső helyre, ahol „elsikálja az ügyet”.
Azt mondta, olyan helyre kell menniük, ahol senki sem látja őket, mert az állásával játszik.
A lány szerint egy kevéssé forgalmas utcában álltak meg, ahol a rendőr átült mellé a hátsó ülésre, és több hivatalosnak tűnő papírt is aláíratott vele, majd megkérdezte, hogy van-e párja, és hogy megcsókolhatja-e.
Miután nemet mondott, a rendőr azt is felajánlotta, hogy elviszi valahová, de a lány ezt is elutasította.
Édesanyja szerint Hajni sírva ért haza, és azonnal elmesélte a történteket.
Az anya még aznap feljelentést tett a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen.
A közlemény szerint a ház előtti találkozást egy szomszéd biztonsági kamerája is rögzítette.
A Helsinki Bizottság szerint a rendőr eljárása bűncselekmények gyanúját veti fel, amit súlyosbít. „Különösen súlyos kérdéseket vet fel, ha mindez úgy történt, hogy a rendőr egy folyamatban lévő szabálysértési ügy kedvező elintézésének lehetőségét helyezte kilátásba.
Az ügy alapos kivizsgálása nemcsak Hajni, hanem a rendőrségbe vetett közbizalom szempontjából is alapvető jelentőségű” – írja közleményében a Helsinki. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.