A Kenyában élő elefántok több tucat növényfajt használhatnak öngyógyításra – állapította meg egy friss kutatás.
A kenyai Elgon-hegység környékén élő elefántok nemcsak a természetgyógyász hajlamaik miatt érdekesek: barlangokba járnak, és agyaraikkal ásványi anyagokat tartalmazó kőzetet kaparnak le maguknak – ezért „sóbányász” elefántoknak is nevezik őket.
A Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányhoz - ezt a BBC ismerteti - természetvédelmi őrökkel és közösségi vezetőkkel készített interjúkat is felhasználtak az állatok viselkedésének leírásához.
Egy természetvédelmi őr arról számolt be, hogy látott elefántokat egy Angurweet nevű növényt enni, amelyet a helyiek többek között gyomorfájás kezelésére használnak.
A beszámolók szerint az anyák időnként a borjaiknak is adnak a növényekből.
A mostani vizsgálat szerint az elefántok legalább 35 különböző növényfajt használnak, ezek közül 25-öt a helyiek is gyógyhatásúként tartanak számon.
A kutatók szerint még további bizonyítékokra van szükség ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthessék: az elefántok tudatosan, konkrét betegségekre választanak növényeket.
A következő vizsgálatok során kamerákkal követik majd az állatokat, és elemzik az elfogyasztott növények összetevőit is. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.