Imre herceg, Szent István király egyetlen felnőttkort megért fia 995 éve, 1031 szeptember 2-án halt meg.
A trónörökös halála után a szűzi tisztaság mintaképe lett, 1083-ban pedig apjával együtt szentté avatták – írja a Rubicon .
Dühös vadkan ölte meg a herceget Imre feltehetőleg 1007-ben született, életéről meglehetősen kevés információ maradt fenn.
A fiatal herceget 1015-től az országba érkező Szent Gergely tanította, így kiváló nevelésben részesült, és elérte a kor legmagasabb iskolai fokozatait.
Egyes források szerint a trónörökös a szerzetesi élethez is közel került, és szüzességi fogadalmat tett, amelyet élete végéig meg is tartott, bár ez sokak szerint csupán legenda.
Imre emellett katonai erényeit is megcsillantotta: miután 1030-ban a német-római császár, II.
Konrád megtámadta az országot , Győr mellett elsöprő győzelmet arattak felette a magyarok, ami feltehetően az ő érdeme volt.
A herceg tehát méltó trónörökösnek bizonyult, királlyá azonban sosem válhatott, hiszen 1031. szeptember 2-án, vadászat közben, halálosan megsebezte őt egy feldühödött vadkan.
A mindössze 24 éves Imre halála nehéz helyzetbe hozta az uralkodót, ugyanis nem volt több gyermeke, így nővérének fia, a velencei Orseolo Péter lett az örökös István 1038-as halála után.
Apjával együtt szentté avatták Imre herceg szentté avatását I. (Szent) László királyunk kezdeményezte, aki a történészek szerint többek között ezzel igyekezett megerősíteni legitimitását.
Imrével egy esztendőben négy másik magyar szentet is avattak, Zoerard-András és Benedek remetéket július 17-én, István királyt augusztus 20-án , Gellért püspüköt szeptember 24-én, Imre herceget pedig november 4-én, más források szerint 5-én emelhették be a legnagyobb tiszteletben álló keresztények közé.
Imre halálakor és halála után a legendák szerint számos csodás esemény történt, az egyik Szent Euszébioszhoz kötődik, és így szól: …ugyanabban az órában, amelyikben Szent Imre meghalt, Szent Euszébiosz, a palesztinai Caesarea érseke, amikor a papsággal és a néppel együtt körmenetben vonult, angyalok kellemes hangját hallotta a magasban.
Szívét egészen kitárva Pannónia első királyának, Szent István fiának, Szent Imrének a lelkét látta felfelé vitetni.
De ott volt az ördögök sokasága is, mintha valamit még felfedezhetnének benne, hogy ennek a nagy hitvallónak még valami akadályt állíthassanak.
És amikor Szent Euszébiosz ezen a látomáson elcsodálkozott, ugyanebben az órában hallotta felülről, hogy Szent Imre lelke ujjongással vitetett a mennybe.
Ugyanez a látomás és a kellemes dallam is Szent Euszébiosz imádságára egy esperesnek is megmutatkozott – idézi a Magyar Kurír .
Egy másik csodatétel egy német katonához, bizonyos Konrád hoz köthető, akinek szörnyű bűnei VII.
Gergely pápát is megdöbbentették – jegyzi meg a Múlt-kor .
Az egyházfő nem volt hajlandó feloldozni Konrádot az általa elkövetett gaztettek alól, sőt páncélt adatott rá, amelyet vaspántokkal erősíttetett meg.
A katolikus egyházfő ezután útjára bocsátotta őt, azt tanácsolva neki, hogy a szentek nyughelyénél keressen felmentést a bűnei alól.
Konrád sokáig vándorolt, de csak Szent Imre sírjánál talált feloldozást, itt esett le róla a pápa által a testére erősített páncél is.
Magyarország évezredes története bővelkedik a hősi halottakban, sorsdöntő csatákban, árulásokban és merényletekben.
Múltunk bizonyos eseményei még a legizgalmasabb filmek történéseit is felülmúlják, ezek közül lapunk sokat cikk formájában dolgozott fel.
Íme néhány ezek közül: Tragikus balesetben halt meg az első magyar királynő Ezért lett a lengyelek védőszentje egy magyar királylány Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán Kínzó betegségben halt meg Károly Róbert Eltitkolták a magyar király halálát Fülgyulladás végzett a legműveltebb magyar királlyal Öccse mérgezhette meg fiatal Árpád-házi királyunkat Karddal vágták keresztül a magyar király fejét The post Csodák történtek Szent István fiának halála után first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.