A Ferencváros az egymást követő negyedik bajnokiján játszott döntetlent a labdarúgó NB I-ben, Borbély Balázs csapata Kisvárdán végzett 1-1-re.
A Debrecen korábban 3-0-ra legyőzte a Zalaegerszeget.
Ahogyan a csütörtöki Európa Liga-mérkőzésen, úgy a kisvárdai bajnokin is Radnóti Dániel kezdett a ferencvárosi kapuban .
A 20 éves játékos a 3. percben rosszul vette át a labdát, majd szabálytalankodott Herccel szemben.
A megítélt tizenegyest azonban Novothny kihagyta, lövése után a labda a lécről fölé vágódott.
A 32. percben viszont már megszerezte a vezetést a Kisvárda, Melnik távoli lövése akadt be a hosszú alsóba.
Vizsgálták, hogy a gól előtt Babják nem volt-e szabálytalan Maigával szemben, végül érvényben hagyták a találatot.
Felpörgette a bekapott gól a Fradit, Popovicnak több védést is be kellett mutatnia a folytatásban.
Amikor a kapus már verve volt, akkor hol a védők tisztáztak a kapu torkából, hol a kapufa segített be, Maiga fejese pattant ki a mezőnybe.
Megmaradt a ferencvárosi lendület a második félidőre is, Yusuf pedig már az 53. percben egyenlíthetett volna, de Popovic jól mozdult ki a kapujából és blokkolni tudta a lövést.
Ahogy haladt előre a meccs, egyre jobban nyomott a vendégcsapat.
Nem is bírta el ezt a hazai csapat, a 75. percben kiegyenlített az FTC: Arzani adott jó ütemű passzt O’Dowdának , aki állítgatás nélkül kilőtte a rövid alsó sarkot.
O’Dowda előtt újabb lövési lehetőség adódott, de a hosszú fölső fölé tekerte a labdát.
Aztán a Kisvárdának voltak veszélyes kontrái, Raemaekersnek egyszer nagy sprinttel kellett utolérnie Balogunt a tizenhatosnál, a hazai támadó végül lövésig sem jutott.
Nem megy idegenben a Zetének, ezúttal Debrecenben kapott ki Derencsényi István / MTI A Debrecen hazai pályán 3-0-ra győzött a Zalaegerszeg ellen.
A Loki a Nagyerdei Stadionban sorozatban a hetedik, ZTE elleni találkozójukat nyerték meg.
A zalaiak a mostani idényben mind a hat bajnoki meccsüket elvesztették idegenben és csak egy gólt szereztek ezeken az összecsapásokon.
Összességében már 11 mérkőzéses a nyeretlenségi sorozatuk vendégként a bajnokságban.
Jobbára mezőnyjáték zajlott a pályán az első negyed órában, egyik fél sem húzódott vissza a kapuja elé.
A folytatásban volt olyan időszak, amelyben a ZTE többet tartózkodott ellenfele kapuja előtt, a 27. percben azonban labdaszerzés után szép akciót vezetett a jobb szélen a hazai csapat.
Pontos passzokkal jutott el az alapvonalig, a középre adás után pedig Boskovic közelről a kapuba belsőzött – az asszisztens lest jelzett, aztán a VAR-ellenőrzés ezt meg is erősítette.
Fölénybe került a DVSC és bár nem alakított ki nagy helyzeteket, a szünet előtt megszerezte a vezetést, amikor Egri jobbról érkező beadásánál Szendrei Ákos magasra felugorva hét méterről fejjel a hosszú alsóba csúsztatott.
Lendületesen kezdte a második félidőt a zalai együttes, amely hamar nagy helyzetet alakított ki, de kimaradt.
A folytatásban is igyekezett többet birtokolni a labdát a ZTE, mint az első játékrészben, ezzel együtt a Debrecen tudta növelni az előnyét.
Kocsis és Baldoni állt be a 61. perc elején, és egy percen belül ők ketten összehozták össze a hazaiak második gólját: Dzsudzsák indította Kocsist, aki balról, az alapvonaltól középre passzolt, Baldoni pedig a kapu bal oldalába helyezte a labdát.
A Zalaegerszegnek nem volt esélye a fordításra, még a felzárkózásra sem.
A hajrában inkább a DVSC alakított ki további helyzeteket, és a Kocsis-Baldoni kettős össze is hozott egy újabb gólt.
Kapcsolódó Több kreativitás kell az NB I-ben a Fraditól a klub örökös bajnoka szerint Czéh László elmondta, miben látja a legnagyobb különbséget a csapat hazai és európai szereplése között.
The post Nem tudott nyerni a Fradi Kisvárdán, otthon simáztak Dzsudzsákék first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.