Több mint kilencezer darab, eredetileg összesen 2,1 milliárd forint bruttó értékű eszközt nem találtak meg a 2025-ös leltározáskor az MTVA-ban, ezeket érdemi vizsgálat nélkül kivezették a nyilvántartásból.
A közmédia átmeneti vezetése feljelentést tesz az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt – írják közleményükben .
Bár a 2,1 milliárd forint nem a megállapított kár, hanem az eredeti érték, használati vagy piaci értékük még lehetett az eszközöknek.
Voltak tárgyak, amiket nem létező szervezeti egységhez rendeltek A Facebook-poszt szerint úgy vezették ki a nyilvántartásból az eszközöket, hogy érdemben nem vizsgálták, hová tűnhettek.
Összesen 9738 eszközt nem találtak, de ezek egy része később előkerült.
A nyilvántartás minőségét mutatja az is, hogy „mintegy 17 ezer tárgyat máshol találtak meg, mint ahol a nyilvántartás szerint lennie kellett volna, és több mint nyolcezer eszközt nem létező szervezeti egységhez vagy ideiglenes helyhez rendeltek”.
Mint írják, a problémák rendszerszintűek és évekre nyúlnak vissza, például a nyilvántartásban 2025-ben még ott szerepelt az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok tetejére egykor felszerelt antennaállvány is.
A leltárlisták egyes tételei mellé a közlemény szerint a munkatársak ilyeneket írtak: „húsz éve nincs”, „soha nem is volt”, „biztos Bródiban maradt”, vagy „nem annyira beszédes a neve, hogy azonosítani lehessen”.
Külső cégre bíznák a leltározást Az átvilágítás megállapította, hogy a leltározás gyakorlata nem felelt meg a számviteli követelményeknek és az MTVA saját szabályozásának.
A közmédia átmeneti vezetése feljelentést tesz a hiányosságok miatt, és külső céget bízna meg a teljes, tételes leltározással.
Kedden írták ki a közmédia új vezérigazgatói pályázatát, és az is kiderült, csökkentik a fenntartására jutó pénzt 2027-ben.
Felkerestük a lehetséges pályázókat, néhányan a terveikről is beszéltek a 24.hu-nak .
The post Eszközök ezrei tűntek el korábban a közmédia nyilvántartásából first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.