„A HVG kedvéért jelzem, hogy sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat” – posztolta Magyar Péter, miután a HVG több, egymástól független forrásra hivatkozva arról írt , hogy kedden szóba került Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter lemondása.
A lap Tótth András energetikai államtitkár lemondásának hátteréről próbált meg többet kideríteni.
A pontos személyes okokról nem derült ki semmi, azt viszont megírták, hogy Tótth az utolsó hetekben már egyszerre három feladatot vitt: az ő feladata volt az energetikai szakpolitikák kezelése és elvitele a döntés-előkészítésig, Tótth foglalkozott az előző rezsim rossz döntéseinek következményeit cipelő szektor átfordítása folyamatos üzemeltetés mellett, szeptemberben pedig ő lett a vezetője az MVM Csoport haladási irányát meghatározó Igazgatóságnak is.
Az elmúlt fél évben sok dolga volt, a paksi krízis kezelése is a minisztérium dolga volt, miközben az államtitkárságok káderhiánnyal küzdenek – Tótth ráadásul egy újabb helyettes államtitkárság létrehozását is sürgette, mert nem tudta már kire osztani a feladatokat.
A lap szerint bár Tótth a kinevezése óta sokakkal ütközött, de a felmentése azonban nem volt a levegőben.
Azt írták, Tótth távozása aligha lehet független attól az értesülésüktől, hogy kedden szóba került Kapitány lemondása, ráadásul saját kezdeményezésre.
Kapitány a cikk megjelenése után posztolt : „Nem mondtam le, és nem is fogok!
Hiába terjeszti ezt a cáfolat ellenére is egy szebb napokat látott lap.
Szolgálni jöttem, a magyar emberekért és egy erősebb gazdaságért dolgozom.
Egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről.” Magyar Péter pedig először a kommentekben hasonlította a HVG-t az Origóhoz, majd a cikk elején idézett posztban írt arról, hogy „a szabad sajtó renoméjának talán jót tenne, ha nem terjesztenének világosan megcáfolt, Megafon szintű hazugságokat”. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.