Egy évvel azután, hogy hatalmas botrányt kavart Majka tavalyi fellépése a debreceni Campus Fesztiválon, újra színpadra lépett a rapper, és reflektált egyrészt a botrányra, másrészt a kormányváltásra is – nem meglepő módon ezt a Csurran, cseppen című rendszerkritikus dalát követően tette meg.
Ez volt az a dal, amelyet tavaly szintén előadott ugyanitt, a szám végén pedig eljátszották, hogy Majkát a képzeletbeli Bindzsisztán miniszterelnökeként egy mikrofonnal fejbe lövik.
Az előadás óriási botrányt okozott, előbb a kormánymédia sorozta meg az előadót olyan szalagcímeket eredményezve, hogy A miniszterelnök kivégzésére buzdított Majka (HírTV), majd szerződést bontott vele a One Magyarország, a szervezők pedig elhatárolódtak tőle .
Az idei fesztiválon azonban láthatóan már nyoma sem volt az elhatárolódásnak, a rapper ugyanis ismét fellépett, és ismét előadta a dalt, amelyet követően rövid beszédet intézett a közönséghez: Pontosan egy éve én lettem az áldozati bárány meg a bűnbak, mert lelőttem egy nem létező ország nem létező miniszterelnökét ezen a kibaszott színpadon.
Az elkövetkezendő kettő napban az Origo, a Mandiner és az összes KESMÁ-s lap 197 cikket jelentetett meg arról, hogy engem megvett Brüsszel, bazdmeg.
Azóta eltelt egy év, és ezek elhúztak a faszba.
Mérhetetlenül büszke vagyok rátok, hogy Magyarország április 12-én megmutatta, hogy nem lehet ám velünk gecizni.
Egy ideig húzzuk, egy ideig tűrjük, egy ideig halasztjuk, de aztán ha kell, mindenkit elzavarunk a picsába.
Még egyszer mondom: mindenkit elzavarunk a picsába – mondta, hozzátéve, hogy a Csurran, cseppen most már nem aktuális, de még az lehet – nemrég például arról beszélt, hogy már készül a Csurran, cseppen 2.
The post Majka a Campuson: Eltelt egy év, és ezek elhúztak a faszba first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.