A 28-szoros válogatott Ádám Martin a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia labdarúgócsapatához igazolt.
A 31 éves csatár Szegeden kezdte pályafutását, majd a Vasas FC utánpótlásába került.
Az angyalföldiek felnőtt csapatából Kaposvárra, majd Paksra került.
A tolnaiaknál töltött második idényében 31 találattal gólkirály lett az élvonalban, ezt követően a dél-koreai Ulszan Hyundaihoz szerződött, amellyel két bajnoki címet ünnepelhetett.
Később megfordult a görög Aszterasz Tripolisznál, tavaly januárban pedig visszatért Paksra, ahonnan most – szerződése lejártával – Szegedre igazolt. „Régóta zajlottak a tárgyalások a klubbal, most jutottunk megállapodásra.
Innen származom, itt születtem Szegeden, a mai napig Forráskúton lakom a családommal, gyerekeimmel, ez egy kézenfekvő megoldás volt.
Követtem eddig is a Szeged eredményeit, amikor időm engedte jártam a hazai meccsekre.
Az utolsó két találkozón már négy pontot szereztek a srácok, remélem elindulunk egy olyan úton, ami felfelé ível.
Azon leszek, hogy a közös sikerbe én is bele tudjam tenni a saját részem” – idézi a klubhonlap Ádám Martint, aki a válogatottban 2022 óta 28 mérkőzésen lépett pályára és ott volt a 2024-es Európa-bajnokságon is.
Kapcsolódó Így állt össze a Ferencváros kerete az Európa Ligára A csapat szeptember 17-én Glasgowban a Celtic vendégeként kezdi a főtáblás küzdelmeket.
The post „Innen származom, itt születtem” – az NB II-be szerződött a magyar válogatott csatár first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.