Lázár Jánost fotózta le csütörtök délután a szombathelyi Fidesz-iroda előtt az Úgytudjuk egyik olvasója.
A lap információi szerint az Orbán-kormány egykori minisztere a Fidesz Vas megyei választókerületi elnökeinek tartott eligazítást arról, milyen feladataik lesznek a következő időszakban.
A találkozón ott volt Ágh Péter, a Vas 02-es, valamint V.
Németh Zsolt, a Vas 03-as választókerület elnöke.
A Vas 01-et vezető Vámos Zoltán viszont az Úgytudjuk szerint nem vett részt a megbeszélésen. (Ágh volt az, aki mindössze 258 szavazattal győzte le a választáson tiszás ellenfelét, miközben a körzetben egy Fideszhez köthető, Magyar Péter nevű jelölt is indult.
A Tisza elnöke ezért később azt mondta, Ághot nem tartják országgyűlési képviselőnek , illetve, hogy „nyilvánvaló csalással szerzett mandátumot”.) Lázár felbukkanása azért is hírértékű, mert a parlamenti munkából alig veszi ki a részét : júliusban a szavazások több mint 90 százalékát kihagyta, ezért arra a hónapra mindössze a minimálbérnek megfelelő, bruttó 322 800 forintos képviselői tiszteletdíjat kapott.
A pártszervezésben viszont úgy tűnik, továbbra is aktív. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.