Az amerikai félidős választással egyidejűleg Kalifornia államban népszavazást is tartottak a milliárdosokra kivetendő vagyonadó bevezetéséről szóló 40. számú indítványról [Prop 40].
Ennek alapján egy egyszeri, 5 százalékos vagyonadót vetnének ki azokra a magánszemélyekre és vagyonkezelő alapokra, amelyek vagyona meghaladja az 1 milliárd dollárt; az ebből eredő bevételeket pedig egészségügyi ellátás, élelmezési támogatás és oktatás finanszírozására fordítanák.
A szavazatok közel kétharmadának megszámlálása után úgy tűnik, hogy a javaslat elbukott.
A népszavazás eredménytől függetlenül azonban – különösen a választásokat megnyerő demokraták szocialista orientációjú jelöltjei sikereinek fényében – várhatóan folytatódni fognak a vagyonadók növelését szorgalmazó követelések.
Éppen ezért Martin Sandbu, a Financial Times elemzője szerint mielőtt elhamarkodott állásfoglalások születnének az egyes konkrét vagyonadó-javaslatok mellett vagy ellen, érdemes alaposan végiggondolni, hogy miként – és milyen mértékben – célszerű megadóztatni a tőkét.
Tekintettel arra, hogy az Országgyűlésben éppen a napokban folyik a vagyonadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat vitája, érdemes Martin Sandbu elemzésével megismerkedni.


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.