Egyetlen kezelési nap alatt szüntette meg a szülés utáni depresszió tüneteit egy gyorsan ható pszichedelikus vegyület egy kisebb klinikai vizsgálatban – számol be a Journal of Clinical Psychiatry folyóiratban publikált eredményekről a PsyPost.
A mebufotenin (más néven 5-MeO-DMT) szintetikus, belélegezhető változatát tíz, súlyos szülés utáni depresszióval diagnosztizált, 18 és 45 év közötti nő kapta meg: két órával az utolsó adag után mindegyikük depressziós pontszáma legalább a felére csökkent, a nyolcadik napra pedig a pontszámok átlagosan 96 százalékkal estek vissza, és mind a tíz résztvevő elérte a teljes remissziót, vagyis már nem feleltek meg a depresszió klinikai kritériumainak.
Az anyai működést (pszichés jóllétet, öngondoskodást, anya-gyerek interakciót) mérő kérdőíven is jelentős, átlagosan 56 százalékos javulást mértek.
Az eredmény azért keltett figyelmet, mert a szülés utáni depresszió világszerte akár minden ötödik anyát érintheti, kezeletlenül pedig az anya mentális egészségére és a gyerek fejlődésére is tartós hatással lehet.
Ehhez képest a hagyományos antidepresszánsok jellemzően csak négy-hat hét után kezdenek hatni, az egyetlen kifejezetten erre a betegségre engedélyezett amerikai gyógyszer, a zuranolon pedig kéthetes kúrát igényel.
A szerotoninreceptorokra ható mebufotenint (ami természetes formában sok növényben és pszichoaktív békafajban megtalálható) a résztvevők egy speciális párologtatórendszerből, egy ballonból lélegezték be, személyre szabott adagolással: mindenki addig kapott emelt dózist, amíg el nem érte az intenzív pszichedelikus csúcsélményt, amely adagonként átlagosan 20-25 percig tartott.
A kezelést a beszámoló szerint jól tolerálták, súlyos mellékhatás nem volt – a leggyakoribb panasz az enyhe vagy közepes fejfájás volt a nők felénél –, és mivel a szer nem okozott elhúzódó bódultságot, mindenki aznap hazamehetett.
A szoptató anyák anyatejéből vett minták szerint a vegyület nagyjából tíz óra alatt a kimutathatósági szint alá csökkent, ami arra utal, hogy a szoptatást csak a kezelés napján, rövid időre kellene szüneteltetni.
Az ígéretes számok ellenére az eredményeket egyelőre erős fenntartásokkal kell kezelni.
A vizsgálat nyílt elrendezésű volt, vagyis az orvosok és a betegek is tudták, hogy mindenki a hatóanyagot kapja, placebocsoport pedig nem volt – így nem zárható ki, hogy a javulásban a gyógyulásba vetett várakozás is szerepet játszott.
A kutatást ráadásul a szert GH001 néven fejlesztő GH Research finanszírozta, és az utánkövetés mindössze egy hétig tartott, így nem tudni, meddig marad fenn a hatás, és kell-e ismételt kezelés.
A kutatók következő lépésként nagyobb, véletlenszerű besorolásos, placebokontrollos vizsgálatokat terveznek, amelyek igazolhatják, hogy a gyors javulást valóban maga a gyógyszer okozta.
Kapcsolódó cikkek: ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.