A szakember a Nemzeti Sportnak azt mondta , nem akar fellebbezni, mert tartja magát a korábbi nyilatkozatához.
De ha lehet, akkor még arra is rápakolt egy lapáttal, szerinte a fegyelmi bizottságban ülök fejében nincs minden rendben.
Azt pedig felháborítónak tartja, hogy elmúlt év játékvezetőjének több botrányos mérkőzése volt a Debrecennel, majd amikor a miskolci illetőségű bíró megkapott egy keleti rangadót, ahol az első perctől kezdve lehetett érezni, hogy kompenzál. „Az, hogy a vitatott eseteknél vagy utána árad belőle az arrogancia, az csak hab a tortán.
Az egyik ítéletnél a védőmet, Temesvári Attilát a DVSC játékosa először megrúgja, majd teljes erőből megüti, amitől a labdarúgóm a földre került.
Ezt Rúsz öt méterről tökéletes pozícióból figyelte, majd rászólt a VAR-szobára, hogy «tisztán láttam az esetet, nem volt ütés, nem kell VAR», ezt a játékosok mesélték a mérkőzés után.
Majd mindkét futballistát besárgázza, mondván «tömegjelenetet idéztek elő».
Ez ugyanaz, mintha te átmész a zebrán, és egy részeg jogsi nélkül elüt, majd utána szólnak, hogy te is börtönbe kerülsz gyalogosként, mert közúti balesetben vettél részt.
Szerinte lehet hibázni, de azért ekkora baki a VAR idejében nevetséges. „És ő volt az elmúlt év játékvezetője, amivel a többi bírót is beárazta ezzel a döntésével.
Szóval úgy gondolom (és ezért nincs értelme a fellebbezésnek), hogy a kompenzáció sikerült, és joggal pályázhat a debreceni díszpolgári címre.
Kapcsolódó Nemcsak a bírót, hanem az önmagából kivetkőzött Bódog Tamást is elmeszelték A Nyíregyháza edzője a hétvégi, debreceni meccsen vitatkozott, nem úszta meg olcsón.
The post „Joggal pályázhat a debreceni díszpolgári címre” – Bódog Tamás szerint árad az arrogancia a bíróból, aki legutóbb kiállította first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.