Hámori Luca kedden remek teljesítménnyel bejutott az elődöntőbe, így már érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokság női 65 kilogrammos súlycsoportjában.
Az olimpiai ötödik helyezett magyar sportoló a svájci Anna Jenni felett aratott pontozásos sikerét követően kedden a lett Beatrise Rozentaléval csapott össze a negyeddöntőben.
A BVSC bokszolója szombaton saját bevallása szerint kicsit nehezen lendült bele, a meccse harmadik menetére viszont egyértelművé tette fölényét.
Ezúttal viszont szó sem volt visszafogott kezdésről, Hámori az első három percben uralta a ringet, egyszer számoltatott is ellenfelére és három perc után három pontozónál 10-9-re, kettőnél pedig 10-8-ra vezetett.
A kezdés után az volt a kérdés, hogy a lett öklöző képes-e változtatni és gondot okozni Hámori Lucának.
A folytatásban aztán kiderült, hogy nincs esélye a 25 éves magyar ellen, aki a második és harmadik szakaszban is jobb volt nála.
Hámori Luca így egyhangú pontozással, simán győzött és szerda délután Kinga Krówkával csap össze a döntőrét.
A lengyel sportoló rendkívül kiélezett küzdelmet vívott kedden a szlovák Tamara Kubalovával, akit 3-2-es megosztott pontozással búcsúztatott.
Hámori a magyar küldöttség második érmese a +80 kilogrammban szereplő Szira Zsófia után, aki vasárnap jutott be az elődöntőbe.
A keddi folytatásban 17 órakor Szeleczki Lilla (48 kg), majd 18.45 körül Szaka István (50 kg) lép szorítóba, egyaránt a negyeddöntőben.
A Hámori Luca már érmes bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.