Engedély nélkül használta fel a kisiskolás gyerekek képeit az Emberség Erejével Alapítvány – erről ír posztjában Gyopáros Alpár.
A fideszes országgyűlési képviselő az Újpetrei Általános Iskolában történtekről osztott meg további részleteket, ahol egy LMBTQ-szervezet tartott genderfoglalkozást alsótagozatos gyerekeknek. – Dávid a barátaitól értesült arról, hogy negyedik osztályos gyermeke (és annak osztálytársai) fényképpel, felismerhető arccal szerepelnek egy Facebook posztban.
A poszt arról szól, hogy a másodikas (!) gyerekeknek pályaorientációs (?) képzést tartott egy civil szervezet.
Ez az Emberség Erejével Alapítvány.
Dávid nem adott engedélyt arra, hogy gyermeke arcképe szerepeljen egy ilyen posztban – írja a posztban Gyopáros.
Mi is írtunk róla , hogy a társasjátéknak, amit a gyerekekkel játszottak a foglalkozáson, a leírása az alapítvány honlapján a következő: “…játékos formában világítunk rá, hogy a gyerekek életét már egészen korai életszakasztól erősen meghatározzák a nemi szerepek, valamint alternatív narratívákat kínálunk, melyek csökkentik a nemi normák megerősítését / kialakítását a szülő és gyermek közötti kommunikációban.” Gyopáros szerint a posztjában szereplő Dávid áltátta mi a helyzet, a szép csomagolás alatt mi rejlik.
Az is írják: “arról is beszélgettek, hogy biztosan fiús dolog-e tűzoltónak lenni, vagy férfiként kedvelni a rózsaszínt.” – Dávid nem tudhatja, hogy pontosan mi hangzott még el ezen a “társasjátékon”.
Azonban, ez az érzékenyítő alapítvány a honlapján és a Facebook oldalán is erőteljesen használja a szivárványt, mint szimbólumot – írta a fideszes politikus.
Hozzátette: Az alapítvány csak 2017-2021 között 2,3 millió dollár (azaz mai áron 750 millió forint) támogatást kapott Soros György alapítványától, az Open Society Foundations-től. – Dávid, miután mindezzel szembesült, tiltakozást szervezett október 19. hétfőre, hívva a további, felháborodott szülőket.
Dávid azonban fél nappal később (!) olyan nyomásgyakorlást érzékelt a helyi rendőrkapitányságtól, hogy kénytelen volt lemondani a tiltakozó gyűlést.
Dávid a szememben egy hős, aki kiáll az igazáért, de legfőképpen, megvédi élete legnagyobb kincsét, a GYERMEKÉT az idegen, káros és veszélyes befolyásoktól – állítja posztjában Gyopáros. – Tarts ki, Dávid!
És tartson ki minden szülő, aki elítéli a fentieket, mert félti a gyermekét – üzent a pórult jár szülőnek a fideszes politikus.
Gyopáros azt ígéri, hogy a továbbiakban is hangot adnak a tiltakozásnak, ha hasonló történik az országban. – Megvédjük a gyermekeinket! – zárta a posztját.
Üdvözölte a kormányzat részéről a nyitottságot korábban az Emberség Erejével nevű szervezet, akik egybébként korábban is tartottak már foglalkozásokat iskolásoknak. (MNO)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.