Összefoglaló
InfostartNem úgy alakult a Sziget, ahogy tervezték – Gerendai Károly elmondta, mi jöhetTelex16 órán át kapaszkodott a felborult jet-skibe két kisfiával a nyílt vízen egy apa Thaiföld partjainálMagyar NemzetMohamed Szalah a Fradi ellen hangolt, felemásan mutatkozott be TörökországbanSport365Carrick nem keres kifogásokat a Milan elleni zakó után: „Egyszerűen nem játszottunk jól”DemokrataÜtemezetten halad a fenékküszöb építéseBlikkOrrtörés és utolsó perces dráma a Nyíregyháza–Kisvárda összecsapáson - videóMandinerRadnai Márk bejelentette, hogyan kíván a kormány állandó párbeszédet kialakítani a polgárokkal24.huFelnyitották a démoni nő sírját és sarlót tettek a torkáhozIndexU20-as világbajnok futballistát igazolt a HonvédHVGJövő héten elindul a Közhang, amin keresztül bárki elmondhatja véleményét a kormány döntéseiről24.huSárkány őrülten megijedt ellenfelétől, Márton utolsó kartempói nagyon fájtakSport365Van Dijk: ezt soha nem veszem természetesnekInfostartNagy változás jön a miniállamban: akár egy nő is a trónra kerülhetIndexKemény diagnózis Tarjányi Pétertől: A régi Magyarország nincs többéTelexOlyan, mint a cigi, szándékosan függővé tesz: sok milliárd dolláros biznisz lett a TikTok-kor mini-szappanoperájaInfostartNem úgy alakult a Sziget, ahogy tervezték – Gerendai Károly elmondta, mi jöhetTelex16 órán át kapaszkodott a felborult jet-skibe két kisfiával a nyílt vízen egy apa Thaiföld partjainálMagyar NemzetMohamed Szalah a Fradi ellen hangolt, felemásan mutatkozott be TörökországbanSport365Carrick nem keres kifogásokat a Milan elleni zakó után: „Egyszerűen nem játszottunk jól”DemokrataÜtemezetten halad a fenékküszöb építéseBlikkOrrtörés és utolsó perces dráma a Nyíregyháza–Kisvárda összecsapáson - videóMandinerRadnai Márk bejelentette, hogyan kíván a kormány állandó párbeszédet kialakítani a polgárokkal24.huFelnyitották a démoni nő sírját és sarlót tettek a torkáhozIndexU20-as világbajnok futballistát igazolt a HonvédHVGJövő héten elindul a Közhang, amin keresztül bárki elmondhatja véleményét a kormány döntéseiről24.huSárkány őrülten megijedt ellenfelétől, Márton utolsó kartempói nagyon fájtakSport365Van Dijk: ezt soha nem veszem természetesnekInfostartNagy változás jön a miniállamban: akár egy nő is a trónra kerülhetIndexKemény diagnózis Tarjányi Pétertől: A régi Magyarország nincs többéTelexOlyan, mint a cigi, szándékosan függővé tesz: sok milliárd dolláros biznisz lett a TikTok-kor mini-szappanoperája
EUR362.58 FtUSD313.46 FtBTC$63,046
Sport

Indul a lakásépítési program: Vitézy Dávid elárulta, mire készülnek

A lakhatási válság évek óta egyre jobban kísérti – elsősorban – a fiatalokat. A bérleti díjak az egekben, a lakások megfizethetetlenek, vagy akkora kölcsönt kell felvenni hozzá, amit hosszútávon lehetetlen bevállalni. Vitézy Dávid szerint van kiút ebből.

Indul a lakásépítési program: Vitézy Dávid elárulta, mire készülnek

A lakhatási válság évek óta egyre jobban kísérti – elsősorban – a fiatalokat.

A bérleti díjak az egekben, a lakások megfizethetetlenek, vagy akkora kölcsönt kell felvenni hozzá, amit hosszútávon lehetetlen bevállalni.

Vitézy Dávid szerint van kiút ebből.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Economx oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
+20Közéleti / Gazdasági

A(z) Economx besorolása: Közéleti / Gazdasági. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Indamedia Csoport

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…