A 200 kilométer per óra feletti gyorshajtás, a súlyos ittas vezetés vagy a vasúti átjáró tilos jelzésének szándékos megszegése esetén is indokolt lehet a jármű elkobzása – vetette fel az új, szigorúbb szankció bevezetését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter legújabb bejegyzésében .
A tárcavezető példaként Ausztriát és Svájcot említette, ahol már létezik hasonló jogkövetkezmény.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szigorú intézkedés csak a legsúlyosabb jogsértések esetén merülhetne fel, nem pedig kisebb sebességtúllépéseknél.
A felvetés célja a szabályosan közlekedő gyalogosok és kerékpárosok megóvása.
Kikérik a közlekedők véleményét Az autók elkobzásának ötlete annak a közlekedésbiztonsági társadalmi párbeszédnek a része, amelynek indulását a napokban jelentette be a miniszter .
Vitézy az Árpád-hídi halálos gázolás helyszínén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ez nem a KRESZ átalakításáról szóló kérdőív lesz, hanem egyelőre csak néhány speciális, közlekedésbiztonsági területre kiterjedő konzultáció.
A konzultációban megkérdezik az állampolgárokat arról, hogy lehessen-e akár szabadságvesztéssel szankcionálni az illegális versenyzést ha valaki kirívó közlekedési szabálytalanságot követ el– gyorshajtás, ittas vezetés –, akkor felmerülhessen-e az autó elkobzása súlyos jogsértés esetén szigorúbb büntetés legyen-e a visszaeső gyorshajtók esetében támogatnák-e a magyarok a progresszív közúti bírságok bevezetését, amely azt jelentené, hogy mindenki a fizetési /vagyoni szintjéhez mérten kapjon büntetést átlagsebesség-mérés alapján bírságoljanak-e a jövőben A kérdőív kitér az elektromos rollerekre, amely területen gyors beavatkozás szükséges Vitézy Dávid szerint.
Itt arról kérdeznének, hogy bevezessék-e a 25 kilométeres sebességkorlátot a fejvédőt kötelezővé kellene-e tenni legyen-e életkori korlát az elektromos rollerek vonatkozásában Vitézy hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy növeljék az állam bevételét, hanem életeket akarunk megmenteni, el kell kerülni a súlyos sérüléseket.
Hozzátette: a bírságbevételek egy részét az önkormányzatok kapják meg.
Arról is beszélt a miniszter, hogy ezekben az ügyekben Lázár János 2023-ban azonnali lépést ígért, ennek ellenére nem tett semmit.
The post Vitézy Dávid: Extrém gyorshajtóknál akár autóelkobzás is jöhet first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.