Hosszú, személyes történetet mesélt Magyar Péter a parlamentben.
A napirend előtti felszólalások egyik fő témája az ügynökakták szerdai nyilvánosságra hozatala volt, a kormányfő ezzel kapcsolatosan idézte fel a nagyapja, Erőss Pál ügyvéd esetét.
Magyar emlékeztetett, hogy az eddigi politikai elit, beleértve a Fideszt és KDNP-t is, eddig sosem szavazta meg az akták nyilvánosságát. „Miért voltak gyávák?”, tette fel a kérdést, majd azt mondta, hogy az elit közösen lopta el az ország vagyonát, és sok minden kiderülhetett volna, hogy mely politikusok voltak ügynökök.
Aztán rátért a családi szálra, miszerint a rendszerváltás idején a spontán privatizációban a Taverna nevű egykori szocialista étterem- és hotelhálózatot exügynökök szerezték meg potom áron, tízmillió forintért.
Az Antall-kormány megpróbálta visszaszerezni a volt ügynökök és a volt államszocialista vezetők által ellopott vagyont, és megbíztak néhány ügyvédet ezzel, köztük Magyar nagyapját, Erőss Pált is.
Az ügyvédek pert indítottak, majd mindenki meglepetésére első fokon precedensértékű ítéletet hozott a bíróság, semmisnek nyilvánította az adásvételi szerződéseket. 1994-ben azonban visszajött a szocialista kormány az SZDSZ-szel karöltve, és kinevezték privatizációs miniszternek Suchman Tamást. (Aki egyébként már nem él, 2021-ben halt meg.) Nem sokkal a választások után volt a másodfokú tárgyalás, de a Legfelsőbb Bíróság folyosóján Erőss kezébe nyomtak egy papírt, hogy a magyar állam visszavonja az ügyvédi megbízását, az ügyet pedig így ejtették.
Ebben a folyamatban régi ügynökök vettek részt, és azért vehettek benne részt, mert az első magyar országgyűlés tele volt volt exügynökökkel, és megakadályozták, hogy a lusztráció megvalósuljon, mondta a kormányfő.
Magyar azt mondta, a nagyapja már nem él, 2021-ben meghalt, de ebbe akkor belebetegedett.
Abba, hogy visszaszerezhettek volna rengeteg mindet a nemzeti vagyonból, de a politikai elit ezt évtizedekig megakadályozta.
Megakadályozta, hogy megértsük, mi történt a 80-as, 90-es, 2000-es években.
Hogyan lett egyeseknek bankjuk, áruházláncaik, hogyan lett valaki a semmiből több tízmilliárdos vállalkozó.
Ezek soha nem derülhettek ki, mert önök, az önök politikai közössége megakadályozta, mondta Magyar, hozzátéve, ebben óriási felelőssége van a Fidesznek és KDNP-nek. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.