A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádirata szerint egy kábítószer-fogyasztó nő 2026 áprilisában a reggeli órákban előzetes szóváltás nélkül rátámadt egy gyalogosra a mezőtárkányi templomkertben.
A vádlott a támadás során egy 6 cm pengehosszúságú, kinyitható késsel több szúró mozdulatot tett a sértett felé, miközben a másik kezével próbálta megütni.
A sértett a szúrásokat és az ütéseket a kezeit maga elé tartva védte ki, azonban a vádlott a késsel három alkalommal elérte őt.
Az egyik szúrással a sértett bal könyökét vágta meg, míg további két szúrással a sértett kabátját vágta ki has és mellkas tájékon.
A cselekmény során a védekező sértett kihátrált a templomkertből, a vádlott pedig a cselekményét abbahagyva egy bokorban ült le, ahol a kiérkező rendőrök megtalálták.
A vádirat szerint a nő a bűncselekményt megelőzően a kristály néven ismert kábítószert fogyasztotta, továbbá magánál is tartott szert, így az áldozatát kábítószertől befolyásolt állapotban bántalmazta.
A sértettet a szúrás a bal alkarján érte, a bűncselekmény következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A vádlott cselekménye egyebekben a célzott testtájékra figyelemmel alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.
A Füzesabonyi Járási Ügyészség kábítószert fogyasztva elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt arra tett indítványt, hogy – amennyiben a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri, úgy – a járásbíróság 2 év végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki a büntetlen előéletű vádlottal szemben, emellett rendelje el a nő pártfogói felügyeletét.
A kábítószer birtoklása miatt külön eljárás van folyamatban a támadóval szemben.
The post Egy nő bekristályozva próbált megkéselni egy arra sétálót a mezőtárkányi templomkertben first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.