Az összetéveszthetetlen formavilágú robogó története közvetlenül a második világháború után, a gazdaságilag padlóra került Olaszországban kezdődött, miután Enrico Piaggio romos pontederai gyára udvarán meglátta a prototípust, majd így kiáltott fel: Sembra una vespa! – Úgy néz ki, mint egy darázs!

Piaggio, aki korábban hadirepülőgépek gyártásával foglalkozott, felismerte, hogy a túléléshez gyökeres változásra van szükség.

Egy mindenki számára elérhető, olcsó és praktikus közlekedési eszközt kell piacra dobni.

Az ötlet megvalósítását a hagyományos motorkerékpárok konstrukcióját finoman szólva sem kedvelő repülőmérnökre, Corradino D’Ascanióra bízta, aki briliáns módon nyúlt a toszkánai gyár raktáraiban felhalmozott, majd feleslegessé vált repülőgép-alkatrészekhez.

Iván Zoltán / Fortepan Egy Vespa Monte-Carlóban, a Casino épülete előtt 1967-ben.

Nem véletlen, hogy az apró, 98 köbcentiméteres kétkerekűnek a lehetőségekhez igazított dizájnja sokakban a levegő meghódítására szánt repülőgépek világát idézte.

D’Ascanio ugyanis leleményesen adaptálta a repülőgépek főfutóművénél alkalmazott egyoldali felfüggesztés elvét a lengőkaros kormányoszlop kialakításához, az erőforrást pedig a bombázók gigantikus csillagmotorjának beindítására szolgáló kisméretű indítómotorok technológiájából kölcsönözte.

A sebességváltót a kormányra helyezte, a motor hátrakerült, a vezetőt széles pajzsként védő préselt acéllemez pedig garantálta, hogy az utca pora és sara távol maradjon a motorozótól.

A középső vázcső elhagyásával, a repülőgéptörzsek építési elvét követve a tervező elérte azt is, hogy a sofőr egyenes háttal, rendkívül elegánsan foglaljon helyet az önhordó szerkezet nyergében.

Sőt, az alacsony padlólemeznek köszönhetően a hölgyek szoknyában is kényelmesen és szemérmesen hasíthatták a levegőt.

Az 1946 áprilisában Vespa néven szabadalmaztatott, és nyolcvan éve, szeptember 20. óta sorozatban gyártott robogó sikere végül minden képzeletet felülmúlt. 4 fotó Az eladási mutatók hamarosan az egekbe szöktek.

Az 1946-os, kétezer darabos indulást követően az ötvenes évek elejére már félmillió Vespa gurult az utakon; az évtized végére pedig túllépték az egymilliós álomhatárt.

Ebben a hihetetlen diadalmenetben benne volt az az utánozhatatlan olasz formakultúra is, ami évezredek óta bele van kódolva a félszigetbe.

Az etruszkok finom arányérzékétől és a rómaiak mérnöki precizitásától kezdve a reneszánszon át a két háború közötti, futurisztikusan áramvonalas olasz dizájnig ott lüktetett a hagyomány D’Ascanio terveiben is.

A formatervezés csúcsteljesítményeként elismert robogó – 2017-ben a Torinói Bíróság hivatalosan is műalkotássá nyilvánította a klasszikus Vespa-dizájnt, és teljes körű szerzői jogi, valamint védjegyoltalmat adott a formájának – hamar a popkultúra részévé vált.

Olyan filmklasszikusok építették a mítoszát, mint William Wyler 1953-as Római vakáció ja vagy Federico Fellini korszakos mozija, az 1960-as Az édes élet .

Később Nanni Moretti Kedves naplóm című, 1993-ban készült életrajzi filmjében is központi szerepet kapott a jellegzetes jármű, mint a városi szemlélődés egyik legfontosabb eszköze.

A rajongótábor erejét mutatja, hogy, amikor a Piaggio az 1980-as évek végén be akarta fejezni a klasszikus forma gyártását, nemzetegyesítő erejű nyomás kényszerítette visszakozásra a céget.

Magyar Rendőr / Fortepan Robogók egy Örs vezér téri barkácsáruház kínálatában, a X. kerületi Gyakorló köznél 1982-ben.

Ekkor a havi magyar átlagkereset körülbelül 4600–4700 forint volt, vagyis egy robogó ára közel másfél havi átlagfizetésnek felelt meg.

MHSZ / Fortepan Egy lengyel gyártmányú Romet és két NDK-s Simson a május 1-jei felvonulás dísztribünje előtt, a budapesti Felvonulási téren 1985-ben.

A vasfüggöny innenső oldalán, a Kádár-korszak Magyarországán ez a fajta könnyed, mediterrán életérzés ugyanúgy elérhetetlen álomnak számított, mint a forradalom előtti években.

A Nyugat, vele Olaszország a szabadság, a divat, a felszabadult szórakozás szinonimája volt.

Nem véletlen, hogy a korszakban külön kifejezés született a Magyarországra látogató olasz fiatalok és a hazai ifjúság közötti nyári románcokra: az úgynevezett „digózás” jóval több volt egyszerű flörtnél, sokak számára a vasfüggönyön túli világ ígéretét jelentette.

A pesti srácok pedig igyekeztek leutánozni az olasz divatot, és lesték az országba fű alatt bejutó külföldi magazinok kivágott lapjait.

A szűk, élére vasalt csőnadrágok, a hegyes orrú cúgos cipők, a farzsebekből előrántott nyeles fésűkkel gondosan hátrasimított frizurák mind azt hirdették, hogy ők is részesei akarnak lenni a dolce vita életérzésnek.

Amihez olyan, idővel kétes hírnévre szert tett, de épp a hatvanas évek végén induló műintézetek is igyekeztek hozzájárulni, mint az Old Firenze a Budai Várban, vagy a Sole Mio a Tabán fölött.

Mindeközben az eszpresszók teraszán szürcsölt fekete kávé mellé olykor szervesen hozzátartozott a leparkolt robogó látványa is.

Vimola Károly / Fortepan Egy Vespa valahol Olaszországban 1974-ben.

Pierre Varga / Fortepan A firenzei dóm előtt 1963-ban.

Csaba László örökösei / Fortepan Egy Vespa a Fontana all’ingresso kútnál, a római Piazza Pietro D’Illirián 1960-ban.

Mivel az olasz Vespa az Elbától keletre és a Lajtán túl ritka kincsnek számított, a keleti blokk, a hazai ipar igyekezett betömni a KGST-n belüli piaci rést.

Sorra jelentek meg az utcákon a szocialista márkák, a pesti szlengben gyakran kávédarálóként emlegetett kétkerekűek.

A klasszikus, nagyméretű robogóformát követő magyar Tünde és a rajzfilmbeli Kisvakond karakterére akaratlanul hajazó csehszlovák Jawa Čezeta mellett népszerűek voltak a Vespa-életérzést robogószerű lemezburkolattal leutánzó NDK-s Simson Schwalbék és a hazai Panni törperobogók, a strapabíró Jawa Pionýrek – később a Babetták –, valamint a szovjet-lett Rigák és az ugyancsak szovjet Vespa-koppintás Vyatkák.

Utóbbiak jellemzően a szovjet városok atmoszféráját színesítették, miközben annyira emlékeztetettek eredeti olasz társaikra, mint az első kisfilmes FED fényképezőgépek a Leica II-es modellre.

Mindeközben osztrák Puchok is begurultak néha Magyarországra a földrajzi közelség és a Konsumex-kapcsolatok nyomán, esetleg az emigráns rokoni szálaknak köszönhetően.

A nagy és nehéz, olajszagú túramotorokkal szemben ezek a jószágok a szűk utcák, a belvárosi flaszter, a kávézók és a vidéki kultúrházak előtti hétvégi randevúk elengedhetetlen kellékeivé váltak.

Elegáns vasárnapi öltönyben vagy szoknyában és magas sarkú cipőben is könnyen rájuk lehetett pattanni.

Persze nem maradt kizárólagos nagyvárosi műfaj a robogó.

Eredeti rendeltetését beteljesítve praktikus jószágként ugyanúgy segítette az ingázást egyik községből a másikba, de felgyorsította a háztáji földekre történő eljutást is; miközben nagyobb utazásokon, amolyan darázstúrákon mozdította elő a szabadság megtapasztalását.

Magyar Rendőr / Fortepan Igazoltatás Budapest határában, az M1–M7-es autópályán 1966-ban, Budaörs irányába.

Gulyás Zsuzsa / Fortepan Egy Simson KR51 Schwalbe a 61-es főúton Cece határában 1971-ben.

A motor oldalára írt Bp–Cece Rallye felirat szerint a 120 kilométeres túra befutóját láthatjuk.

Tóth Károly / Fortepan Egy IWL SR59 Berlin robogó camping utánfutóval 1962-ben.

A Fortepan archívuma bőségesen őrzi ezeket a privát pillanatokat.

A magánfotókon jól látszik, hogy ez a jármű mindig sokkal többet jelentett egyszerű közlekedési eszköznél.

Valóságos családtag, büszkeség, a személyes függetlenség megkérdőjelezhetetlen szimbóluma is volt.

Ahogy egy korábbi, a négykerekű családtagokat bemutató írásban már körbejártuk, a járművek melletti pózolások jól körülhatárolható műfajjá váltak a privát fotográfiában.

A robogókkal pózolós felvételek ugyanúgy a státuszszimbólum megörökítésének a rítusaivá váltak.

A képeken mosolygó lányok ülnek a nyeregben, büszke fiatalemberek támaszkodnak a csillogó króm alkatrészeknek, a jármű pedig legalább annyira funkcionált divatkiegészítőként, mint amennyire a mobilitás eszközeként.

Ezek a képkockák nemegyszer az államszocializmus egyhangúságából való kitörés, a saját és független mikrovilág megteremtésének a vágyát szimbolizálják. 9 fotó Néhány Fortepan-adományozó élete és fotográfiai hagyatéka ugyancsak elválaszthatatlanul összefonódott a kétkerekű szabadsággal.

A lyoni egyetemre járó, 1956-os emigráns Varga Péter – azaz Pierre Varga – például egy 125-ös Peugeot motorkerékpárral vágott neki a dél-francia tájaknak, miközben Lambretta robogót hajtó barátjával szinte egyetlen centime nélkül, kapualjakban aludva fedezték fel a Côte d’Azurt.

A folyamatosan exponáló fényképezőgép pedig megörökítette a kötetlenség kristálytiszta boldogságát .

A hazai pályán alkotó Gyulai Gaál Krisztián operatőr fotóin – aki keresztbe-kasul motorozta fényképezőgépével a magyar vidéket – a hetvenes évek Magyarországának némileg naposabb és szabadabb arca rajzolódik ki .

Felvételei esszenciálisan, pátosz nélkül sűrítik magukba indirekt módon a motorozás lényegét, az akadályok játékos leküzdését és a fősodortól történő függetlenedés vagány pillanatait.

Varga Péter / Fortepan Jobbra egy Vespa 1958-ban.

Gyulai Gaál Krisztián / Fortepan Csepel Panni robogóval a Szántód–Tihany között közlekedő kompon 1965-ben.

Fekete Mihály / Fortepan Egy jugoszláv Tomos Automatic 1600 méteren a Galicsica-hágónál, Észak-Macedóniában 1976-ban.

Kovács Gyöngyi / Fortepan Egy csehszlovák gyártmányú Čezeta 501 robogóval terepen 1962-ben.

Ezek a járművek mindig többet jelentettek a praktikumnál, megcáfolva a használati tárgyak lélektelenségről hangoztatott sztereotípiákat.

Egy robogóban manifesztálódó, kézzel fogható Itália, egy óhajtásnyi dolce vita, vele az az őszinte életöröm elevenedik meg a Vespában és társaiban, amire a legnehezebb, legszürkébb időkben is vágyakoztunk.

A zümmögő kávédarálók jellegzetes hangja a modern városi lét egyik legdallamosabb regisztere mind a mai napig; a két keréken guruló szabadság éppen ezért pontosan ugyanolyan vonzó és hívogató most is, mint nyolcvan évvel ezelőtt, a legelső pontederai darazsak kirajzásakor.

Magyar Rendőr / Fortepan Segéd-motorkerékpárosok szabályossági versenye Jawa Babettákkal az ifjúsági közlekedésbiztonsági kupa döntőjében, az egri Körcsarnokban 1982-ben.

Magyar Rendőr / Fortepan Terepügyességi verseny Jawa Babettával az ifjúsági közlekedésbiztonsági kupa döntőjében, a Baktai út mellett, Eger határában 1982-ben.

Írta: Kéri Gáspár | Képszerkesztő: Virágvölgyi István A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg.

Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/robogozas Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!

The post Két keréken zümmögő szabadság – 80 éves a Vespa és a nagyvárosi robogó-életérzés first appeared on 24.hu .