A 2026-os aszály ismét megmutatta, mennyire kiszolgáltatott a magyar mezőgazdaság a klímaváltozásnak: a károk több száz milliárd forintra rúghatnak.

Az aszály azonban nem csak időjárási katasztrófa , hanem egy mélyebb válság tünete is.

A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar évtizedek óta olyan struktúrákba kapaszkodik, amelyek a verseny helyett a védelemre, az olcsó tömegtermékekre és az állami támogatásokra épülnek.

Miközben Lengyelország agrárexportja 2011 óta két és félszeresére nőtt, a magyar export értéke lényegében stagnál.

A kérdés az, hogy egy ilyen rendszer képes-e megújulni , mielőtt a klímaváltozás és a nemzetközi verseny végleg elsodorja.

A Dollárpapa új adásában Berezvai Zombor közgazdásszal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságának kutatójával beszélgetünk.

Berezvai egyébként onnan ismert, hogy versenyhivatali vezetőként az áprilisi választások előtt kritizálta a NER durván piactorzító intézkedésit , és ezért kirúgták az állásából.

A mostani beszélgetésben azt járjuk körül, hogyan alakult ki a magyar agrárium megújulásra képtelen szerkezete, milyen szerepe volt ebben a politikának és az állami támogatásoknak, és miért nem tudott Magyarország a lengyelhez hasonló exportnövekedést elérni.

De szó lesz a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás esélyeiről, a precíziós gazdálkodásról, a magyar mezőgazdaság jövőjéről, sőt a sejttenyésztett húsok szabályozásáról is.

Miért ragadt bele Magyarország a kukorica, búza és más tömegtermékek termelésébe, miközben ezekből gyakran túltermelés van a világpiacon?

Miért nem sikerült a magyar agrárexportot növelni az elmúlt másfél évtizedben, miközben Lengyelország két és félszeresére növelte a kivitelét?

Hogyan tartotta fenn az Orbán-kormány az életképtelen mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeket?

Miért lehet drágább és gyengébb minőségű a magyar élelmiszer, mint a német vagy a lengyel?

Lehet-e Magyarországon versenyképes agráriumot építeni?

Hallgasd alább: ]]>