Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte Lajtár István legfőbbügyész-helyettes.
Hankó esetében az ügyészség 17,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, Sesztáknál pedig több mint 12 milliárd forintnyi vesztegetési pénz miatt akarja lefolytatni az eljárást.
Tízmilliárdos korrupciógyanú Sesztáknál A nyomozás szerint Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter és az MNV akkori vezérigazgatója 2015 és 2018 között, közvetítőn keresztül összesen több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át a Volánbusszal szerződésben álló cégek képviselőjétől.
Ekkoriban Seszták minisztériuma alá tartozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is, és a Volánbusz felett is az MNV gyakorolta a tulajdonosi jogokat.
Az ügyészség szerint azonban nem ez volt az egyetlen pénzcsatorna.
Egy építőipari cégcsoport képviselője a gyanú szerint azt ajánlotta fel Sesztáknak, hogy az elnyert állami beruházások után a vállalkozói díj 10 százalékát visszajuttatja neki.
A közleményben meg nem nevezett cégcsoport 2015 és 2018 között több nagy állami megrendelést kapott, és ezek után a gyanú szerint több mint egymilliárd forintot adtak át a miniszternek.
Az ügyészség ezen felül azt állítja, hogy a Nemzeti Sportközpontok uszoda- és tornaterem-beruházásaihoz kapcsolódóan Seszták szintén kapott még 270 milliót.
A Volánbusz-ügy az elmúlt hetekben már Seszták meggyanúsítása előtt is látványosan felpörgött.
Szeptember 10-én kihallgatták Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját.
Egy héttel később mindkettejüket le is tartóztatták, és többrendbeli hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg őket.
Magyar Péter ekkor kezdte nyilvánosan Seszták nevét is emlegetni : arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, ami arra utalhat, hogy mentelmi joggal rendelkező személy is a nyomozók látókörébe került.
A keddi ügyészségi közlemény szerint Seszták cselekménye hét rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által, hivatali helyzettel visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának, valamint további hat rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett vesztegetés elfogadásának minősülhet.
A büntetési tétel mindkét esetben öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés.
Mivel az ügyészség összesen 13 rendbeli bűncselekményt ír Seszták terhére, elítélés esetén halmazati büntetést kellene kiszabni; a Btk. alapján ilyenkor a legsúlyosabb tétel tízéves felső határa a felével emelkedhet, vagyis az elméleti felső határ Sesztáknak 15 év lenne. 17 milliárd forintnyi elsíbolt NKA-támogatás miatt gyanúsították meg Hankót Hankó ügye a Nemzeti Kulturális Alap választások előtti pénzosztásából nőtt ki.
Az ügyészség közleményébe is bekerült, hogy az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát Hankó irányításával arra használták, hogy a forrásokat tömegesen az NKA törvényben rögzített céljaitól eltérően költsék el.
A nyomozás szerint a pályázati lehetőségen keresztül a pénz legalább részben a 2026-os fideszes választási kampány finanszírozását szolgálta egyes kérelmezők személyes céljai mellett.
Az ügyészség szerint ehhez egy kettős döntéshozatali rendszert működtettek.
Papíron az ideiglenes kollégium döntött a pályázatokról, a tényleges döntéseket azonban Hankó hozta meg.
A közlemény szerint volt olyan támogatás, amelyről már a formális kollégiumi eljárás előtt döntöttek, sőt, több kiemelt támogatásnál a döntés még a támogatási kérelem beadását is megelőzte.
Az ügyészség szerint 1079 támogatásnál összesen 17,3 milliárd forintot használtak fel az NKA törvényi céljaitól eltérően.
Az NKA-botrány áprilisban, az országgyűlési választás utáni napokban robbant ki.
A 444 április 23-án írt először részletesen arról, hogy az NKA egyik keretéből a választás előtt több mint 17 milliárd forint támogatást osztottak ki, többek között Pataky Attila, Tóth Gabi és más, a Fidesz kampányában rendszeresen turnézó szereplők környezetének.
Később kiderült, hogy Rétvári Bence kampányának szervezőihez is jutott 50 millió forint , Hankó pedig 341 millió forintnyi támogatást osztott szét a saját választókerületében .
A nyomozás nyáron gyorsult fel.
Júliusban a 444 megszerezte azt a 400 millió forintos támogatási listát, amiről Hankó négy nappal a választás előtt egyszemélyben döntött .
Hankó környezetében dolgozó volt tisztviselőt is őrizetbe vettek; többek között Bús Balázs volt alelnököt és Hankó korábbi kabinetfőnökét.
Hankó végig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és az eljárást politikailag motiváltnak nevezte.
Az ügyészség közleménye szerint Hankó magatartása különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének minősülhet.
Ennek büntetési tétele a Btk. szerint öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés.
Az Országgyűlésnek most Hankó és Seszták esetében is döntenie kell a mentelmi jog felfüggesztéséről.
Lajtár István kedden egy harmadik mentelmi indítványt is benyújtott, Magyar Péter ügyében: ez a 2024-es szórakozóhelyi telefonos történethez kapcsolódó lopási nyomozás.
Az ügyészség már 2024-ben kérte Magyar európai parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését , amit az EP akkor elutasított.
Miután Magyar EP-mandátuma 2026 májusában megszűnt, az eljárás újraindult, országgyűlési képviselőként azonban ismét mentelmi jog védi. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.