A Központi Statisztikai Hivatal friss közlése szerint az április-júniusi időszakban a 15-74 éves korosztályban a munkanélküliség 4,5 százalék volt, aminél magasabbra legutóbb idén év elején volt példa, amikor a munkaerőpiac jellemzően a csúnyábbik oldalát szokta mutatni.
A munkaerőpiac szezonalitása alapján az év ezen időszakában meglehetősen szokatlan a munkanélküliség emelkedése, hiszen a szezonális mezőgazdasági és építőipari munkák megjelenése rendre az állástalanok arányának csökkenését eredményezi.
Merőben ellentétesen alakult a munkanélküliség a két nemet tekintve is.
Míg a férfiak körében 2023 nyara óta nem látott mélypontra, 4,1 százalékra süllyedt a munkanélküliség, addig a nők körében csúcsra ugrott a ráta, 4,9 százalékra. 2019 óta sosem volt ennél magasabb a munkanélküliség a nők körében, és ilyen 4,9 százalékos arányt is mindössze kétszer regisztrált a statisztikai hivatal, tavaly év végén, illetve a covid közepén, 2021 elején.
A KSH szerint a munkakeresés átlagos időtartama 12,5 hónapot vett igénybe (egy évvel ezelőtt 12,2 hónap volt ez az időtartam), a munkanélküliek 36,7 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ami 4,6 százalékponttal elmaradt az előző év azonos időszaki értéktől.
A 4–11 hónapja munkát keresők aránya 1 százalékponttal 28 százalékra, míg a több mint egy éve munkát keresőké 3,6 százalékponttal, 35,3 százalékra emelkedett.
A munkanélküliséggel párhuzamosan a foglalkoztatottság is csökkent némileg, átlagosan 4,633 millióan dolgoztak Magyarországon, ami nemcsak az előző időszaki adattól, de az előző évitől is 28 ezerrel elmarad.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 439 ezer fő dolgozott, mely 50 ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakában mért szintnél.
A közfoglalkoztatottak létszáma 70 ezer fő volt, a külföldön dolgozóké pedig 124 ezer főt tett ki.
Utóbbi létszám jelentős megugrás eredménye, hiszen egy évvel ezelőtt még 105 ezer volt a külföldön dolgozó magyarok száma. ]]>
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.