„Sem a termelők, sem a hatóságok nem foglalkoztak vele kellő komolysággal, egy kicsit mindenki félrenézett, és ez a félrenézés az oka annak, hogy idáig jutottunk” – mondja Molnár Ákos, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja, a Soproni borvidék elnöke a Qubitnek.
A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma-fertőzés közel másfél évtizede sújtja a magyarországi borvidékeket.
Ezalatt sem a kormányzat, sem a hatóságok, sem a gazdák nem vették komolyan, nem számoltak azzal, hogy beláthatatlan következményekkel járhat a terjedése, de a megfékezését az állami kapacitások hiánya is nehezítette.
A fertőzést az amerikai szőlőkabóca terjeszti, és bár a betegség emberre nem veszélyes, az utóbbi években átalakította a regionális bortermelői piacot.
Ausztriában gyorsan reagáltak a betegségre, de a fertőzés mégis továbbterjedt, Romániában viszont évekbe telt, amíg a hatóságok komolyan felléptek a szőlőterületről szőlőterületre terjedő kór ellen. 19-ből 18 megyében van jelen a szőlő aranyszínű sárgasága Magyarországon, a legpesszimistább előrejelzések szerint a magyar szőlő 30-50 százaléka is odaveszhet.
A betegség Ausztriában is terjed, de Románia legnagyobb bortermelő területét is fenyegeti.
Ebben a cikkben az osztrák Dossier és az Átlátszó Erdély újságíróival azt tárjuk fel, hogyan jutottunk idáig.
Magyarországon 2013-ban mutatták ki először az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma-fertőzést, de a baktériumot terjesztő invazív amerikai szőlőkabóca már 2006-ban megjelent.
A szőlőbetegség elterjedéséhez a kettő kombinációja kellett.
Ausztriában az aranyszínű sárgaságot szőlőültetvényeken 2009-ben, Romániában 2021-ben észlelték először.
Ebben az évben Romániában 4 labortesztet végeztek.
Mára a betegség több osztrák tartományban és Románia több részén is ott van.
Közérdekű adatigényléssel kikértük a Nébih által elvégzett tesztek számát, amiből kiderült, a járvány felfutása szempontjából kulcsfontosságú 2023–2024-es időszakban kevés vizsgálatot végeztek.
A beteg növényeket mihamarabb ki kell vágni, ám ezeket évekig nem keresték aktívan Magyarországon.
Esetenként hónapokig az ültetvényeken maradtak a fertőzött tőkék, amíg a mintavételtől a folyamat eljutott a kivágási határozatig.
A betegség fertőzött szaporítóanyaggal is terjedhet.
Ezt egy hőkezelési eljárás fertőzésmentessé tehetné, de az nagyon költséges, senki sem akarja megfizetni.
A gazdák évekig nem voltak érdekeltek abban, hogy jelentsék, ha felbukkant az aranyszínű sárgaság.
A magyar hivatali rendszer széttagoltsága és a kései kormányzati szerepvállalás is hátráltatta a védekezést.
A Magyar Péter vezette Tisza-kormány és az új Országgyűlés szigorított és gyorsított az aranyszínű sárgaság elleni védekezésen, valamint kibővítette a kártalanítások igényelhetőségét. 2026 augusztusáig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az aranyszínű sárgaság betegség előfordulását 18 megyében, 22 borvidéken igazolta .
Zala megyében, a Balaton északi és déli részén – Veszprém és Somogy egyes területein –, az idei szezontól az ország északkeleti részében is súlyos a fertőzöttség.
Közérdekű adatigénylésünkre a Nébih sem az aranyszínű sárgaság által érintett területek méretéről, sem a hatóságilag elrendelt védekezésben érintett szőlőbirtokok számáról nem adott tájékoztatást, arra hivatkozva, hogy ezek az adatok nem állnak rendelkezésükre.
Magyarországhoz hasonlóan Ausztriában sincs országos összesítés: a Dossier kérdésére az osztrák mezőgazdasági minisztérium közölte, nincsenek konkrét adataik arról, hogy hány hektárnyi szőlőültetvényt érint a betegség, ugyanis azok számon tartásáért a tartományok és a regionális növényvédelmi szervezetek felelnek.
Erre azért is lenne szükség, mert a 2000-es évek végén Dél- és Délkelet-Stájerországból kiindult betegség mára egész Burgenlandot érinti, és első alkalommal Alsó-Ausztriában is kimutatták.
Romániában a növény-egészségügyi hatóság szerint az aranyszínű sárgaság főként a moldvai dombságot helyezte nyomás alá, ami az ország szőlőtermésének több mint felét adta tavaly.
Gál Péter, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium szőlészeti és borászati főosztályának vezetője a Qubitnek elmondta, az év elején Magyarország szőlőterületének 17 százaléka volt fertőzött területen, és 28 százaléka pufferzónában – ez a fertőzött területek körüli három kilométeres sávot jelenti.
Gál szerint e területek mértéke mostanra elérhette a közel 56 ezer hektárnyi magyar borvidék 50-60 százalékát. „Amit látunk, az a jéghegy csúcsa” – mondta a kialakult járványügyi helyzetről Garamszegi László, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója.
A fitoplazmával fertőzött szőlő sokáig nem mutat tüneteket, de attól a kórokozó még jelen van, ráadásul a PCR-tesztek sem mindig elég érzékenyek, hogy kimutassák a fertőzést.
Eközben a magyarországi védekezés megkönnyítéséhez és a fertőzés megjelenésének térbeli követéséhez a Nébih június 2-án modern, interaktív térképet adott ki.
Azóta a Bóna Szabolcs vezette Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium júliusban rendeletet módosított, aminek köszönhetően többször is igényelhető a kártalanítás.
Közben egy októberben az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás megkönnyíti az elhanyagolt birtokok kivágását, amik a fertőzés forrásai lehetnek.
Mindenki azt gondolta, hogy ez velünk nem fog megtörténni A szőlő terméshozamát jelentősen csökkentő aranyszínű sárgaságot a fitoplazma, a Candidatus Phytoplasma vitis baktérium okozza , ami a növényi háncsrész élősködője.
A kórokozó által okozott fertőzés a fehér bogyójú fajták levelein sárgulást, a kékszőlőfajtáknál vörösödést okoz, gyakran a levelek fonákja felé irányuló háromszögszerű sodródással és visszamaradott termésfejlődéssel jár.
Ausztriában a fertőzést először 2009-ben detektálták a szlovén határ közelében lévő délkelet-stájerországi Tieschenben.
Az aranyszínű sárgaság tüneteit a Nébih jogelődje már az 1990-es években elkezdte keresni a magyarországi szőlőkben, a kórokozót pedig először 2013-ban mutatták ki a zalai Lentiben.
A vélhetően Szlovéniából átkerült fitoplazma miatt helyileg karanténintézkedéseket rendeltek el, majd 2014 júniusában a Nébih növény-egészségügyi készenléti tervet dolgozott ki a betegség terjedésének megakadályozására.
Romániában az aranyszínű sárgaságot szőlőültetvényekben hivatalosan 2021-ben detektálták először, az ország északkeleti csücskében található Botoșani megyében.
A baktériumot az Európába behurcolt invazív rovarfaj, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) terjeszti, amit a kontinensen 1958-ban, délnyugat-franciaországi szőlőültetvényeken észleltek először .
Magyarországon az amerikai szőlőkabócára 2006-ban bukkantak rá, majd 2007-ben országos felderítés indult a populációi felmérésére. „Az kellett a járvány kiindulásához, hogy egy őshonos kórokozóhoz egyszer csak megjelenjen egy behurcolt vektorállat, így állt össze ez a két komponense ennek a ragasztónak” – mondja Samu Ferenc, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora.
Ez a kórokozó fokozatos, majd egyre látványosabb terjedéséhez vezetett a magyar szőlőültetvényekben.
A járvány felfutása 2023 körül kezdődhetett, majd a 2025-ben nagy figyelmet kapó betegséghullámhoz időjárási tényezők, köztük a csapadékosabb tavas is hozzájárulhatott.
Molnár Ákos szerint az 1990-es évek olaszországi tapasztalatai alapján minden információ rendelkezésre állt a betegség által jelentett fenyegetésről. „De mindenki azt gondolta Magyarországon, hogy ez velünk nem fog megtörténni” – magyarázza.
Európában a szőlőkabóca táplálkozása és szaporodása is a szőlőhöz kötődik: a rovar petéit a szőlőnövény többéves fás részeinek repedéseibe helyezi.
A lárvák tavaszi kikelését öt lárvastádium (L1-L5) követi, a kifejlett rovarok – amik a lárváknál jóval mozgékonyabbak, így hatékonyabban terjesztik a fertőzést – júliusban jelennek meg.
A klímaváltozás, a tájhasználat, a gazdálkodási mód változása miatt kedvezőbb feltételek alakultak ki az amerikai szőlőkabócához hasonló idegenhonos fajoknak Magyarországon – mondja Garamszegi –, miközben az inváziós fajok a turizmus és kereskedelem révén könnyebben bekerülnek az országba.
Ezzel párhuzamosan az elmúlt 10-15 évben a rovarölő szerek használata eltűnt a szőlőtermesztés napi gyakorlatából, és felszaporodtak a kabócák.
Tholt Gergely, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet intézeti mérnöke szerint a 2010-es években sokáig a kabócák tömeges felbukkanása sem okozott problémát, mert nem voltak fertőzöttek.
Ahogy ez megváltozott, már néhány fertőzött egyed felbukkanása is pusztító hatásokkal járt, és a szőlőkabóca a fitoplazmát a fertőzés lappangási ideje miatt akár egy évvel a tünetek megjelenése előtt is terjeszteni tudta növényről növényre.
A hosszú tünetmentes időszak hamis biztonságérzetet kelthetett a gazdálkodókban, akik nem látták azonnal, hogy baj lesz, miközben a fertőzés már terjedt.
Garamszegi szerint tisztázásra vár, hogy a fitoplazma pontosan miként terjed az ültetvények között: átviheti maga a szőlőkabóca, de más rovar ugyancsak, és ezen túlmenően vannak egyéb gazdanövények is, amik segíthetik az ültetvények közötti terjedést.
A kórokozó fertőzött szaporítóanyaggal is bejuthat egy ültetvénybe.
Molnár a jelenlegi járványhelyzetben a szőlőültetvények fertőzött növényeit és a kabócákat tekinti fajsúlyosabb kockázatnak a betegség terjedése szempontjából.
A román növény-egészégügyi hivatal idén a fertőzött szaporítóanyagokat tette felelőssé amiatt, hogy a betegség nagy távolságokra is eljuthat.
Az Európai Unión belül a szaporítóanyag-szállítmányoknak növényi útlevéllel kell rendelkezniük, ez a tanúsítvány azonban nem garantálja, hogy biztosan fertőzésmentesek.
Az aranyszínű sárgaság elleni védekezésnek három fő lába van: a fertőzött szőlőtőkék minél előbbi felismerése és eltávolítása, az amerikai szőlőkabóca növényvédőszerrel történő irtása, a szaporítóanyag fertőzésmentességének garantálása.
A növényvédőszeres védekezés hatásosságát döntően befolyásolja, hogy a permetezés miként és az év mely szakaszában történik: megkezdését a Nébih már májusban, az L1-es lárvastádium megjelenésével indokoltnak tartja.
Mivel a szőlőnövények permetezését jól irányzottan, közelről kell végezni, így a 2025. őszi magyarországi helikopteres permetezés a szakértők szerint nem volt valódi védekezésnek tekinthető.
Tholt Gergely szerint a védekezést az a tévhit is hátráltatta, hogy a járvány pusztán permetezéssel kezelhető, miközben ezen túl a beteg növények mihamarabbi felismerése és eltávolítása is kulcsfontosságú.
A szakértők többsége szerint az elhagyott vagy nem megfelelően művelt ültetvények rezervoárterületekként viselkednek a kórokozó számára, így jelentős fertőzési kockázatot jelentenek.
Ezek felszámolása és kezelése tavaly óta fontos prioritássá vált.
Ausztriában a hatóságok 2026-ban egyedül Burgenlandban háromszáz felszólítást küldtek az ültetvényeiket elhanyagoló tulajdonosoknak.
Dula Bencéné Terézia növénykórtani szakember a Qubitnek nyilatkozva annak a felmérését sürgette, hogy mekkora fertőzési kockázatot jelentenek az elhagyott szőlőterületek.
Annak ellenére, hogy az osztrák állam nem ad támogatást a fertőzött területek felszámolására, a kivágást komolyan veszik a hatóságok.
Egy idén május óta hatályos burgenlandi rendelet szerint a fertőzött zónává nyilvánított területeken az osztrák gazdáknak ki kell vágniuk a tünetes tőkéket, és legalább kétszer permetezniük kell.
Aki ennek nem tesz eleget, az hektáronként akár 6000 eurós bírságra is számíthat. „Ezt most szigorúan ellenőrizniük kell a hatóságoknak – mondja Mathias Jalits burgenlandi borász. – És talán szükség van precedensre is, hogy valakinek ténylegesen ki kelljen fizetnie a bírságot” – teszi hozzá. 2026 szeptemberéig Burgenlandban még senkit sem bírságoltak meg, árulta el a tartomány a Dossier megkeresésére.
Stájerországban még szigorúbb intézkedéseket lengettek be, a tartományi agrárminiszter májusban 30 ezer eurós bírságok lehetőségéről beszélt.
A Dossier azonban kiderítette, a tényleges bírságok jócskán elmaradtak ettől: Délkelet-Stájerországban 2025-ben és 2026-ban 21 bírságot szabtak ki, amik közül csak egynek az összege haladta meg az 1000 eurót, míg az összes többi 100 és 350 euró között alakult.
Szétverték a magyar növényvédelmi hálózatot, nem keresték aktívan a beteg szőlőket Magyarországon a hatóság csak laborvizsgálattal igazolt megbetegedés után rendelheti el a fertőzött területeken a szőlőtőkék kivágását és az 1 kilométeres zárlati zónát.
A Nébih azt állítja, a betegség terjedését a járvány 2025-ös felfutása előtt is aktívan monitorozták Magyarországon a kabócafertőzöttség felmérésére szolgáló csapdahálózattal, hatósági terepszemlékkel, laboratóriumi PCR-diagnosztikával, a szaporítóanyag-ellenőrzési rendszerrel. „Az nem történt meg, hogy aktívan keressék a beteg szőlőket” – állítja Tholt a 2013–2024 közötti időszakról, miközben a Nébih monitorozása alacsony mintaszámmal működött.
Ez nem véletlenül alakult így. „Szétverték a növényvédelmi hálózatot, nincs elég szakember, laboratóriumi kapacitás sincs” – nyilatkozta tavasszal kérdésünkre Dula Bencéné, aki a Bor és Piac című lapban már 2016-ban vészjósló figyelmeztetéseket fogalmazott meg az aranyszínű sárgaság által jelentett fenyegetésről.
A Nébih közérdekű adatigénylésünkre adott válasza szerint a vizsgált minták száma 2013 és 2017 között 377-ről 2889-re, a pozitív mintáké 37-ről 401-re emelkedett.
A pozitív minták aránya 2021-ben volt a legmagasabb, akkor a vizsgált minták 36 százaléka bizonyult fertőzöttnek.
A tesztek száma ezután jelentősen csökkent, 2022–2024 között 1000 körül alakult, majd tavaly jelentősen nőtt, 3682-vel rekordszintet ért el.
Bár 2025 őszén Gyöngyösön és Miskolcon is mobil laboratóriumokat vontak be a védekezésbe, a fitoplazma kimutatására máig egyetlen akkreditált laboratórium képes Magyarországon: a Nébih Növény-egészségügyi Nemzeti Referencia Laboratóriuma (a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karán található Talaj- és Növényvizsgáló laboratórium akkreditációja előkészítő fázisban van, ezt várhatóan jövő év elején szerezhetik meg).
Molnár Ákos szerint az aranyszínű sárgaság kimutatása a mintavételtől a laboratóriumi vizsgálaton át a határozat kiadásáig esetenként több hónapot vett igénybe, miközben az ültetvényen ott maradt a fertőzést hordozó növény, amiről a betegség tovább tudott terjedni.
A Nébih a közérdekű adatigénylésünkre válaszul azt közölte, idén márciusban a laboratóriumi tesztelési kapacitásuk havi szinten 400 darab minta volt. 2025 ősze óta bővítették laboratóriumi PCR-diagnosztikai kapacitásukat, valamint bevontak mesterségesintelligencia-alapú felismerő rendszerekkel szerelt drónokat is a fertőzött ültetvények felderítésébe.
Az összes, hivatalosan számon tartott 56 ezer hektárnyi szőlőültetvény bejárásából tavaly 8 ezer hektárt személyes felderítéssel fedtek le, a 80 hektárnál nagyobb ültetvényeket drónos megfigyeléssel mérték fel, nyilatkozta Gál a Qubitnek.
Ausztriában a betegség 2009-es első kimutatása óta az osztrák Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (AGES) felel a minták begyűjtéséért és elemzéséért. 2025-ben ugrásszerűen megnőtt a beküldött minták száma, 2026-ban pedig 697 mintával új rekord született.
Az aranyszínű sárgaságot ugyanakkor ritkábban mutatták ki, mint egy évvel korábban.
Hogyan lehetséges ez, ha a betegség közben tovább terjed?
Az AGES szerint „a megfigyelést kiterjesztették azokra a területekre, ahol az aranyszínűsárgaság-járvány még korai szakaszban van, és eddig csak szórványos eseteket mutattak ki”.
Vagyis a súlyosan érintett területeken nem gyűjtöttek további mintákat, mert ott az aranyszínű sárgaság jelenléte már egyértelműen bizonyított volt.
A 2026-os osztrák adatok tehát nem tükrözik a tényleges helyzetet.
Romániában a fertőzés detektálásának évében, 2021-ben 4, azaz négy tesztet végzett el a romániai növény-egészségügyi hivatal (ANF), amiből 1 lett pozitív, derül ki az Átlátszó Erdély által közérdekű adatigénylés során kikért számokból.
A hivatal Románia 2007-es uniós csatlakozásával vállalta az aranyszínű sárgaság ellenőrzését.
Nyilvános jelentései arra engednek következtetni, hogy a 2010-es években számon tartották a betegséget, de nem tudni, mekkora területet ellenőriztek, hány mintát teszteltek. 2026-ban a hatóság nemcsak a kommunikációját pörgette fel, hanem a tesztelést is: idén kora őszig 476 tesztet végeztek el, amiből 44 lett pozitív.
Magyarországon 2025-ben 8-szor ennyi mintát teszteltek, miközben Romániához képest harmadakkora területen termesztenek szőlőt nálunk.
Egyvalami közös: Magyarországhoz hasonlóan Romániában is egyetlen akkreditált laboratórium van, Bukarest mellett, ahol PCR-teszttel ki lehet mutatni az aranyszínű sárgaságot.
A hivatal ugyanakkor azt közölte, hogy az elmúlt három évben bővítették a tesztkapacitást, és havonta 100 darab tesztet tudnak elvégezni.
Az országban, ahol 165 ezer hektáron termesztenek szőlőt, és a növény-egészségügyi hatóság kirendeltségeinek 265 munkatársa van, a fertőzésgyanús területeket gyalog járják be, nem alkalmaznak drónokat vagy távérzékelős megfigyelést.
Romániában a legutolsó agrárcenzus szerint több mint félmillió gazdaságban műveltek szőlőt, harmadukon fél hektárnál kisebb területen, így a fitoplazmáról szóló információkat legalább félmillió emberhez kellene eljuttatniuk a túlterhelt hatóságoknak.
A romániai szabályok nem helyeznek kilátásba szankciókat, ha egy termelő nem jelenti a fertőzés gyanúját.
A romániai növény-egészségügyi hatóság szerint nem is indokolt ilyet bevezetni, mivel a termelők maguk nem tudják teszttel igazolni a fitoplazma jelenlétét.
Sem a termelők, sem a gazdák nem akarják megfizetni a fertőzőmentes szaporítóanyagot garantáló eljárást Miközben fertőzött szaporítóanyaggal is terjedhet az aranyszínű sárgaság, a járvány miatt kivágott ültetvények pótlása jelentősen növeli az igényt a szaporítóanyagokra.
A Nébih a védekezés fontos részének tekinti a szaporítóanyag-termelésben kötelező hatósági szemléket, laboratóriumi vizsgálatokat és növény-egészségügyi minősítést.
Mások ennél tovább mennének.
A szaporítóanyagok fertőzésmentessé tételére az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által is ajánlott eljárás a hatékony forró vizes kezelés, ami elpusztítja a fitoplazmát.
Ezt Európa-szerte elterjedten alkalmazzák, Magyarországon viszont csak elvétve, és a Nébih májusi közlése szerint a magyar szőlőfajták esetén még dolgoznak a megfelelő eljárások kidolgozásán.
Molnár Ákos, aki a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetségének alelnöke, két fő okot jelölt meg, ami miatt az eljárás nem vált bevetté: kevés hőkezelő gép áll rendelkezésre, és a hőkezelés magas költsége a szaporítóanyag-termelőkre hárul.
Molnár annak a szaporítóanyag-termesztéssel foglalkozó Teleki Kober Szőlőoltvány Kft.-nek az ügyvezetője is, ami a kettőből az egyik magyarországi minősített hőkezelő géppel rendelkezik.
Tapasztalatai szerint az eljárás tud működni, de a hőkezelést a növénykárosodás kockázata és a költségek miatt csak akkor tartja indokoltnak, ha a szaporítóanyag esetén fennáll a kockázat, például fertőzésgyanús szőlőiskolából származik.
Dula Bencéné valamennyi szaporítóanyag-előállítót kötelezné, hogy meleg vizes hőkezelést használjanak, amit az Európai és Földközi-tengeri Növényvédelmi Szervezet (EPPO) is kifejezetten ajánl a fitoplazma-mentesítés és az egészségesebb szaporítóanyag-előállítás érdekében.
A hőkezelő gépek és működtetésük magas költsége a szaporítóanyag árának emelkedését vonja maga után, de az ebből adódó többletköltséget Molnár szerint a gazdák nem kívánják megfizetni.
Ezért külföldi példák alapján a hőkezelő gépek beszerzésének állami támogatását, állami tulajdonú hőkezelő gépek beszerzését, valamint termelői összefogásban megvásárolt és üzemeltetett gépek rendszerének kialakítását javasolja.
Molnár szerint az elmúlt években a gazdák nem voltak érdekeltek az aranyszínű sárgaság felbukkanásának jelentésében a karanténintézkedések, a kötelező kivágás és az ezzel járó rengeteg papírmunka miatt, így a fertőzés egyik ültetvény


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.