Október 25-én elnököt választ Brazília.

Flávio Bolsonaro, a puccskísérletért elítélt volt elnök fia a nagy esélyes.

Ha csoda történik, és mégis hatalmon marad az első fordulót elveszítő balos Lula, az ország és Dél-Amerika jobbra tolódása nem áll meg.

Az egyik nyitott kérdés az, hogy ez csak a demokratikus ciklusok rendes része, vagy valami mélyebb társadalmi változás jele.

A másik pedig az, hogy egy totális Bolsonaro-győzelem mit jelentene a brazil demokrácia és a világ egyik legnagyobb országa nemzetközi szerepének szempontjából.

Brazíliában, akárcsak Dél-Amerikában és úgy általában a periférikus demokráciákban , a politikát jelentős részben dinasztiák alakítják.

Ami viszont 2026 október 4-én Brazíliában történt, az még a dinasztikus politizálás világában is kiemelkedő.

Bár az ország 2018-2022 közötti elnöke, Jair Bolsonaro házi őrizetben tölti puccskísérletért kiszabott 27 éves börtönbüntetését, a brazilok a feleségét, két fiát és az öccsét is szenátornak illetve kongresszusi képviselőnek választották.

A legnagyobb győzelmet azonban a volt elnök legidősebb fia, Flávio Bolsonaro aratta, aki a várakozásokat felülmúlva, a szavazatok 47 százalékát megszerezve megnyerte az elnökválasztás első fordulóját.

A második helyet megszerző jelenlegi elnök, a minden brazil által csak Lulaként ismert Luiz Inácio da Silva 45 százalékot kapott, de a viszonylag szoros eredmény ellenére mind a közvélemény-kutatók, mind a fogadóirodák egyöntetűen Fláviót tartják a második forduló esélyesének.

Aki csak fél szemmel figyel a világ ötödik legnagyobb és hetedik legnépesebb országára, talán meglepődik azon, hogy Bolsonaróék ismét megszerezhetik az elnökséget.

A brazilok, példát mutatva az őket demokráciából az utóbbi évtizedekben sokszor kioktató amerikaiaknak, 2025 őszén elítélték azt a Jairt, aki Donald Trumphoz hasonlóan puccsal próbálta megtartani a hatalmat a 2022-ben elveszített elnökválasztás után.

Az akkor már 80. születésnapját ünneplő Lula vezette a közvélemény-kutatásokat, a brazil jobboldal pedig önmarcangolással és elnökjelölt-castinggal volt elfoglalva.

Az azóta eltelt egy évben viszont a kormányoldal hibát hibára halmozott, miközben az ellenzék úgy összekapta magát, hogy október 4-én Flávióra ötmillióval több brazil szavazott, mint Jairra az előző két elnökválasztás első fordulóiban.

Flávio sikerének több oka is van, közvetlen elnökválasztásos rendszerekben azonban a legfontosabb egy jó jelöltet indítani, és ő annak bizonyult.

Jair a Latin-Amerikában gyakori, teátrálisan viselkedő, orbitális baromságokat beszélő politikusok mintapéldánya volt.

Már több évtizede volt a brazil szélsőjobboldal súlytalan figurája, amikor 2018-ban, a körülmények számára szerencsés összjátékaként ő lett a brazil jobboldal elnökjelöltje.

A Donald Trumphoz hasonlóan a semmiből érkezett, a kétosztatú helyi belpolitika folyamatos botrányai által nem érintett jelöltet pedig a brazilok, akiknek addigra elege lett az előző 16 év baloldali kormányzásából, meg is választották elnöknek.

Brazíliában az elnökök két egymás utáni ciklust tölthetnek csak ki, és egy ideig úgy tűnt, hogy Jair utódja legizgágább, legnagyobb szájú, leginkább az apjára hasonlító fia, Eduardo lehet. 2022-ben azonban Jair veszített, lecsukták, Eduardót pedig csak azért nem, mert a bírósági ítélet előtt Amerikába költözött. 2026-ban így az a Flávio indulhatott, aki szemben apjával és öccsével képes higgadt maradni és kíméletlenül kihasználni politikai ellenfelei hibáit.

Flávio Bolsonaro profi kampányt vitt, amiben ugyan hű maradt apja isten-haza-család jelmondatához, de inkább érzelmes, aggódó családapaként, mint pattogó hangú, frusztrált ex-katonatisztként hangoztatta azt.

Azt pedig hangsúlyoznia sem kellett, hogy ő a jövő embere.

Lula nem csak 36 évvel idősebb, mint kihívója, hanem egyúttal a brazil politika olyan állócsillaga, aki 1989 óta most hetedszer indul elnökválasztáson.

Koldusszegény gyerekmunkásként kezdte, előbb szakszervezeti vezető lett, majd 2002-2010 között az ország elnöke, aki 2022-ben visszatért , hogy legyőzze Jair Bolsonarót.

Szemben első két győzelmével, amikor mindkétszer a szavazatok több mint 60 százalékát kapta a második fordulóban, 2022-ben már csak 50,9-49,1-re tudta megverni az idősebb Bolsonarót, ami jelezte, hogy az ország kezd elfordulni tőle.

Lula is érezte, hogy szoros lesz, mert az a második forduló előtt már azt ígérte , hogy nyugodtan szavazzanak rá, csak egy ciklusra tervez.

Négy év alatt azonban sem ő, sem a brazil baloldal nem volt képes kinevelni potenciális utódot, így nem maradt más opció, mint a közel 81 éves elnököt elindítani negyedik ciklusáért.

Az elnök a kampány során végig a múlt fáradt, levitézlett képviselőjének tűnt.

Lula nagy mellénnyel sokáig ki sem állt vitázni Flávióval, a második forduló előtt viszont már belement ki két nyilvános összecsapásba.

Az idős, rekedt, leginkább saját táborának játszó elnök mindkettőn rosszul mutatott fiatal és magabiztos kihívója mellett.

Szemben a kontinensen az utóbbi évtizedekben Argentínától Venezueláig sokat pusztító baloldali vezetőkig, Lula és az általa vezetett munkáspárti brazil kormányok alapvetően piacpárti, leginkább szociáldemokrataként leírható politikát vittek.

Ennek eredményeként a brazil gazdaság, bár vannak gondjai, egyáltalán nem teljesített olyan rosszul, mint ahogy az Dél-Amerikában rendszeres.

Két, szintén az egész kontinensre jellemző problémával viszont nem tudott mit kezdeni Lula.

Egyrészt a többnyire a szegénység és a kábítószer-kereskedelem által táplált erőszakos bűnözéssel, ami a felmérések szerint leginkább aggasztja a brazil választókat.

Másrészt a korrupcióval, ami pártállástól függetlenül pókhálóként fonja be a brazil politika egészét.

Az amerikaihoz nagyon hasonló politikai rendszerben a tavaly Jair Bolsonarót elítélő brazil Legfelsőbb Bíróság szerepe a washingtoni alkotmánybírósághoz hasonlóan intézmények felett álló, azonban idén a korrupció vádja több tagját is elérte.

Ez is egészen biztosan sokat segített Flávión, hiszen a Bolsonaro névtől talán idegenkedő választók innentől kezdve nem alaptalanul gondolhatták, hogy a volt elnököt nem egy feddhetetlen testület, hanem politikailag ellenérdekelt, korrupt bírák ítélték el.

A Bolsonaro-família október 4-i feltámadását boncolgató valamennyi elemzés egyetért abban, hogy ebben a legnagyobb szerepet nem Flávio tehetsége vagy Lula idősödése, de még csak nem is a kampány vagy az utóbbi négy év eseményei játszották, hanem Brazília jobbra tolódása .

Bár a világnak Brazíliáról még ma is a szamba és az ördögi cselek jutnak eszébe, valamint az ezekhez szükséges laza szabadság, valójában ez a kép soha nem volt igaz.

Ma pedig végképp nem, amikor a nemzeti futballválogatott lassan negyedszázada lejtőn van, az ország legnépszerűbb zenei stílusa pedig nem a szamba, hanem a sertanejo , az amerikai country és a popzene helyi keveréke, ami nem tengerparti strandokon, hanem a hatalmas ország mezőgazdaságból élő belsejében alakult ki.

Brazília jobbra tolódása részben demográfiai okokra vezethető vissza.

Az ország lakossága az utóbbi évtizedekben – köszönhetően ironikus módon éppen Luláék prudens kormányzásának – egyre jómódúbb lett, ugyanakkor pedig ahogy egyre kevesebb gyerek születik, egyre idősebb is.

Ahogy a Bloomberg cikke rámutat, ezzel párhuzamosan növekedett a vállalkozói kedv, és csökkent azoknak a szakszervezeteknek az ereje, amelyek évtizedeken át a baloldal jól szervezett hátországát, szavazóbázisát jelentették.

Ezzel párhuzamosan viszont emelkedni kezdett egy még jobban szervezett, de egészen más ideológiájú mozgalom népszerűsége: az evangelikális, karizmatikus keresztény egyházaké.

Brazília hagyományosan szinte teljes egészében katolikus ország volt.

Az utóbbi évtizedekben viszont exponenciális növekedésnek indultak azok az észak-amerikai típusú protestantizmusra épülő kisegyházak, amik egészen máshol állnak politikailag, mint azok a latin-amerikai katolikusok, akik rendre a baloldalhoz húztak a kontinens kétosztatú politikai rendszereiben.

Ma már Brazília több mint negyede követi valamelyik evangelikális egyház tanításait, és ezek vezetői, akárcsak Amerikában, nem csak vallási vezetők, hanem ügyes üzletemberek és a jobboldali politikai elit kvázi koalíciós partnerei is.

Ha ők azt mondják híveiknek, hogy Flávióra kell szavazni, akkor a hívek Flávióra szavaznak.

Az utóbbi évtizedek választásain Brazília északkeleti, szegényebb vidékei szavaztak a baloldal jelöltjére, a jómódúbb dél pedig a jobboldalra.

Ez a megosztottság a 2026-os első forduló térképén is látszik , ugyanakkor az is egyértelmű, hogy köszönhetően többek közt a társadalom legszegényebb rétegeiben egyre népszerűbb evangelikálisoknak, Lula és a Munkáspárt alól kezd elfogyni a bázis.

Természetesen nem kizárt, hogy Lula megnyerje a második fordulót, bár ilyen fordításra még soha nem volt példa a brazil demokrácia történetében.

De még ha az öreg harcos hosszú pályafutásának legnagyobb csodája össze is jönne, akkor is gyakorlatilag lehetetlen feladatot kapna a nyakába, mivel október 4-én a brazil jobboldal országos és helyi szinten is tarolt.

Jobboldali többség lesz a brazil kongresszus mindkét házában, és bár nem mind egyetlen párt jelöltjei, ahogy az Amerikában működik, de ahhoz elég egységesek lennének, hogy gúzsba kössenek egy baloldali elnököt.

Ha viszont bejön a jóval valószínűbb forgatókönyv, és 25-én Flávio nyer, kvázi teljhatalmat kap.

A legnagyobb frakciója Bolsonáróék Liberális Pártjának lesz, és bár a jobboldal regionális és ideológiai vonalak mentén megosztott, a fontos ügyekben minden bizonnyal támogatni fogják a hatalomba visszajutó dinasztiát.

Ezek a fontos ügyek közt minden bizonnyal ott lesz a családfő szabadon engedése.

Hogy ez pontosan hogy fog megtörténni, hogy történhet egyáltalán meg, azzal kapcsolatban különböző szakvélemények vannak, de a deklarált szándék megvan hozzá.

Ezzel párhuzamosan pedig valamiféle bosszúhadjáratra is lehet számítani a Jair Bolsonarót elítélő, azóta szövevényes korrupciós ügyekbe bonyolódó brazil Legfelsőbb Bíróság, vagy legalábbis egyes bírái ellen.

Jair hiába hangoztatta, hogy mennyire rajong a katonai diktatúráért, elnöksége négy éve alatt nem tudott tartós sebet ejteni a brazil demokrácián.

Flávio szavakban közel sem ennyire antidemokratikus, de ebből még nem következik, hogy hatalomra jutva nem fordul Brazília autoriter hagyományai felé.

A Trump-família is csak második nekifutásra lett igazán káros.

Amazónia őserdei viszont biztosan nem fognak jól járni Flávióval, hiszen Bolsonáróékat támogató nagyvállalkozók ezekre nem mint a bolygó megóvandó tüdejére, hanem mint kiaknázandó értékre tekintenek.

Éppen ezeknek a nagyvállalkozóknak köszönhetően nem egyértelmű, külpolitikailag merre mozdulna egy Flávio-vezette Brazília.

A latin-amerikai jobboldal hagyományosan Amerika-párti, és Bolsonaroék személyesen is jó kapcsolatokat ápolnak Trumpékkal.

Brazília messze legfontosabb kereskedelmi partnere azonban már a másik globális nagyhatalom, Kína.

Peking leginkább szóját, húst, vasércet és újabban olajat vásárol Brazíliából, többnyire olyan termékeket, amikből a bolsonarista nagyvállalkozók profitálnak.

Flávio nem fordulhat el Kínától, mert nem szakíthatja meg ezt a túl sok szereplő számára gyümölcsöző kapcsolatot.

Teljesen Trumpék karjaiba borulni 2026 végén, amikor mintha éppen változnának az amerikai politikai szelek, egyébként sem feltétlenül okos húzás.

A második forduló eredményétől függetlenül egyértelmű, hogy akárcsak a trumpizmus Amerikában, úgy a bolsonarizmus Brazíliában is bebizonyította, hogy nem egyetlen ciklusnyi fellángolás volt, hanem stabil politikai mozgalommá erősödött.

A 2000-es években Dél-Amerikán végigsöprő rózsaszín hullámnak köszönhetően a kontinensen szinte mindenhol baloldali kormány jutott hatalomra.

Mára ez teljesen átfordult , és ha Flávio nyer, a helyzet éppen az ellentétje lesz, majdnem mindenhol jobboldali kormánnyal.

Ugyanakkor a világon mindenhol tapasztalható jelenség, Dél-Amerikában még extrémebben van jelen: a kontinens utóbbi 21 elnökválasztásából 18-ban az ellenzéki jelölt nyert.

Ha a 2020-as évek meghatározó ideológiája nem valamilyen komplex világkép, hanem az általános elégedetlenség és az erre elvárt gyors megoldás, Brazília és a kontinens jobbra tolódása is gyorsan véget érhet.

Ha Lula kikap, az a régi vágású, munkásmozgalmi gyökerű brazil szociáldemokrácia végét jelenti.

De egy 47-53-as, vagy még annál is szorosabb vereség nem végleges kiütés.

Bolsonaroék épp most bizonyítják, hogy megújulásra és feltámadásra bárki képes lehet. ]]>