Szerte Európában aktivista csoportok készítették elő a ma kezdődött, kétnapos akciósorozatot, amely az adatközpontok terjedése ellen tiltakozik - számol be a Guardian.
Több mint száz csoport vesz részt a Stop Dirty Data Centres nevű megmozduláshoz.
Moratóriumot követelnek az AI-adatözpont-fejlesztésekre, mondván, olyan környezeti és társadalmi költségük van ezeknek a fejlesztéseknek, amelyet „többé nem engedhetünk meg magunknak”.
A kétnapos tiltakozássorozat keretében tizenöt országban lesznek események, többek tüntetés zajlik a lengyel parlament előtt, Varsóban, felvonulás Dublinban, demonstráció egy Microsoft-adatközpont előtt Dániában, valamint Londonban, a Brick lane környékén, ahová szintén adatközpontot terveznek.
A tiltakozásokat támogató szervezetek között szerepel a Friends of the Earth, a Greenpeace, valamint a londoni székhelyű Foxglove, amely egy igazságosabb technológiai jövőért küzdő kampányszervezet.
A lap Owen Espleyt, a kampány koordinátorát idézi. „Európa-szerte a helyi közösségek és a civil társadalom együttesen lépnek fel annak megakadályozásáért, hogy a lakóhelyük közelében környezetszennyező adatközpontok létesüljenek, és követelik a politikai döntéshozóktól a nagy adatközpont-beruházásokra vonatkozó moratórium bevezetését” – mondta. „Az amerikai félidős választások eredményei is tükrözik azokat az aggodalmakat, amelyekkel az Atlanti-óceán mindkét oldalán élő közösségek osztoznak az adatközpontok káros hatásai miatt.” A német Öko-Institut kutatása szerint 2030-ra az AI-t kiszolgáló adatközpontok szén-dioxid-kibocsátása a 2023-as szint hatszorosára emelkedhet.
Az Egyesült Királyságban az AI-adatközpontok energiafelhasználása a következő tíz évben akár 123 millió tonna szén-dioxid kibocsátását is eredményezheti, ami mintegy 2,7 millió ember teljes kibocsátásának felel meg.
A kampány számos társadalmi hatást is felsorol.
Ezek között szerepel a chatbotok mentális egészségre gyakorolt hatása, az AI okozta munkahelyvesztés, valamint az a probléma, hogy az adatközpontok fejlesztése elsőbbséget élvezhet a lakásépítésekkel szemben.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.