Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) volt alelnöke letartóztatásának meghosszabbításáról szóló elsőfokú döntést, így a kényszerintézkedés jogerősen december 25-éig hatályban marad.
A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség október 19-én indítványozta Bús Balázs letartóztatásának meghosszabbítását, míg a védő a kényszerintézkedés megszüntetését, illetve enyhítését kérte.
A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája első fokon október 22-én megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja, valamint a kényszerintézkedés különös okai változatlanul fennállnak, ezért a gyanúsított jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében elrendelte a letartóztatás meghosszabbítását.
Búst június 25-én tartóztatták le az NKA-ügyben, július végén pedig az óbudai korrupciós ügyben is meggyanúsították.
Kezdettől fogva tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.
A júniusi bírósági döntés után bilincsben, vezetőszáron nyilatkozott az RTL Híradónak , letartóztatását politikai döntésnek nevezve. „Semmit nem követtem el, soha semmilyen bűncselekményben nem vettem részt, és soha olyan döntést nem hoztam, ami törvénytelen lett volna” – mondta.
Bús július végén, az óbudai korrupciós ügyben történt meggyanúsítása után újra megszólalt, védőjén keresztül immár a Facebookon .
Az új gyanúsításra érdemben nem reagált, helyette azt írta, hogy a NAV hamis feltételezések alapján vitte el otthonából, a bíróság pedig Magyar Péter elvárásainak megfelelő politikai döntést hozott.
Szerinte egyetlen „bűne”, hogy fideszes volt.
Az NKA-ügyben tartóztatták le szeptemberben Hankó Balázs fideszes képviselőt is. ( MTI ) ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.