Szerdán délelőtt fél tízkor kezdődött az a sajtótájékoztató, amelyen bemutatták a kommunista állambiztonsági szolgálatok egykori hálózati nyilvántartásainak adatait tartalmazó új internetes felületet, a nyitottaktak.hu -t.
A nyilvánosságra hozatal időpontja szimbolikus: november 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján teszik hozzáférhetővé az iratokat.
Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója korábban az MTI-nek elmondta, hogy mintegy 50-60 ezer egykori hálózati személy neve és adatai válhatnak hozzáférhetővé.
Az új felületen bárki ingyenesen, regisztráció nélkül kereshet majd.
A jogszabály négy állambiztonsági irattípus nyilvánosságra hozatalát írja elő, ezek közül azonban november 4-én egyelőre három válik hozzáférhetővé.
Az első a 6-os karton, amely a hálózati személyek nyilvántartási lapja volt.
Első oldalán az érintett személyazonosító adatait rögzítették, a hátoldalán pedig a beszervezéssel és az állambiztonsági tevékenységgel kapcsolatos legfontosabb információkat, például a fedőnevet és a beszervezés időpontját.
Mintegy 25 ezer ilyen karton kerülhet fel az internetre.
A második irattípus a B napló, vagyis a beszervezési napló.
Ezekben a beszervezési dossziékhoz tartozó személyek nevét és a kapcsolódó nyilvántartási adatokat vezették.
A harmadik a H adattár, amelynek adatait az 1970-es évektől mágnesszalagokon tárolták.
Ez a hálózati nyilvántartás az érintettek személyes adatait és fedőnevét is tartalmazza.
Az adatbázisban többek között név, születési adatok, fedőnév és irattípus alapján lehet majd keresni.
A dokumentumok letölthetők lesznek, ugyanakkor egyes érzékeny személyes adatokat kitakarnak.
A negyedik irattípust, a B dossziékat, vagyis a beszervezési dossziékat később, a tervek szerint 2027. február 25-ig teszik közzé.
Az ügynökök tényleges jelentéseit tartalmazó munkadossziék viszont nem kerülnek fel az internetre.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.