A capacocha volt az inka világ egyik legfontosabb szertartása: hitük szerint ez biztosította, hogy a népet elkerülje az éhínség, a betegség és az aszály, jó legyen a termés, és fennmaradjon a béke.
Ennek azonban ára volt, a rituálé során ugyanis gyerekeket vagy fiatal nőket áldoztak fel az isteneknek, vagy a fővárosban, Cuzcóban, vagy pedig az Andok csúcsain a helyi istenségeknek.
Egy friss kutatásban nyolc, a hegyekben feláldozott gyerek mumifikálódott maradványait vizsgálták, hogy megtudják, milyen drogokat kaphattak a szertartás során.
A vizsgált maradványok 1920 és a kilencvenes évek között kerültek elő a vulkanikus csúcsokról, az áldozatok 6 és 14 év körüliek voltak.
A kutatók a maradványok haját és körmét vizsgálták pszichoaktív szerek nyomai után kutatva.
A korábbi kutatások alapján valószínűnek tartották, hogy a gyerekek drogokat kaphattak a szertartás során, de a mostani vizsgálatban alkalmazott LC-MS/MS technika minden eddiginél pontosabb adatokat tárt fel az áldozatok szerhasználatáról.
Kokain, chicha, ayahuasca Úgy tűnik, a kokain a capacocha elengedhetetlen kelléke volt: a drog nyomát az összes vizsgált mintában megtalálták.
A kutatók feltételezése szerint a kokalevelek rágcsálása enyhíthette a hegyekbe vezető hosszú út fáradalmait és az éhségérzetet.
A minták felében kokaetilént is találtak, ez a vegyület akkor jön létre, ha az áldozat egyszerre fogyasztott alkoholt és kokaint – az alkohol ebben az esetben valószínűleg kukoricasör, chicha lehetett.
Egy mintában harmint is találtak, amit valószínűleg ayahuascával juttattak a szervezetébe.
Dagmara Socha, a Varsói Egyetem bioantropológusa, a kutatás vezetője szerint a harmint valószínűleg a nyugtató hatása miatt adhatták a fiatal női áldozatnak, de az, hogy a vizsgált minták különböztek egymástól, arra utal, hogy a capacocha nem egy szigorúan meghatározott rituálé volt, hanem egy komplex, a körülményektől és a szertartás pontos menetétől függő, komplex folyamat.
Bár azt már nehéz rekonstruálni, hogy az inkák milyen jelentőséget tulajdonítottak a drogoknak, Socha szerint valószínű, hogy ezzel is próbálták csökkenteni az áldozatok rettegését – miközben úgy is vélhették, hogy az anyagok segítenek nekik az istenekkel és az ősökkel való kommunikációban.
Az áldozatokat felvitték a hegytetőre, majd vagy valamilyen éles tárggyal ölték meg őket, vagy elevenen eltemették. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.