A 23 éves versenyző, aki az idei párizsi Európa-bajnokságon négy érmet nyert, az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, hogy a két érem megszerzése jelent számára motivációt jelenleg.
Még két érem, két versenyről.
Majd kiderül, hogy erre hány lehetőségem lesz.
Remélhetőleg jövőre egy és majd 2028-ban egy, aztán utána szép búcsút veszek a sporttól és átadom a helyem a fiataloknak – mondta az FTC úszója. „Fókuszban az arany és fókuszban a jövő évi vb és Los Angeles .
Ez az, amit szeretnék még kivenni a sportból és utána minél többet visszaadni majd.” Betlehem Dávid a párizsi játékokon harmadik lett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében, a medencés versenyek során pedig 1500 méteren a negyedik helyen ért célba.
Eb-ken négy aranyat szerzett, világbajnokságon és olimpián viszont még nincs aranya.
Előbbin három ezüstöt és két bronzot nyert. (MTI) Kapcsolódó Betlehem Dávid: Szeretnék úgy menni az olimpiára, hogy valahol félnek tőlem a többiek A 2024-es olimpián bronzot, az idei vizes Eb-n négy érmet, köztük egy aranyat szerzett Párizsban Betlehem Dávid.
A 22 éves úszó úgy érzi, most jutott el arra a szintre, hogy tudja, mit bír el a teste.
The post A Fradi klasszis úszója elárulta, mikor adja át a helyét a fiataloknak first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.