A Story magazinnak adott nagyinterjút Várkonyi Andrea .
A műsorvezető sokat beszélt a Mészáros Lőrinccel való házasságáról, mely öt éve köttetett .
Én Lőrinc mellett nyertem vissza az önbizalmamat.
Újra az az erős, de közben nagyon érzékeny nő vagyok, aki valaha voltam.
Le is nyugodtam.
Várkonyi hosszan panaszkodik arról, mennyire eldurvult az online beszédkultúra, szerinte sokan úgy alkotnak róla és férjéről véleményt, gyártanak tényeket, amik valójában nem igazak.
Arra a kérdésre, hogy az életvitelük nem gerjeszt-e felháborodást az emberekben, úgy felel: Mi semmit nem szeretnénk gerjeszteni.
Van egy életszínvonalunk, és az az által adott lehetőségek szerint élünk, de nem minden esetben.
Csakhogy mi már bármit teszünk, semmi nem jó.
Ott volt például az ominózus eset a Hell kávéval.
Szétszedtek amiatt, hogy én merészeltem egy jachton egy sima dobozos kávét inni.
Igen, mert szeretem.
De azt senki nem írta meg, hogy mindeközben egyébként 2300 forintos ruha volt rajtam.
Az sohasem hír, amikor egy Zara szoknya van rajtam, pedig az is van.
Ha pedig egy aranypohárból kávéztam volna, akkor egészen biztos, hogy az lett volna a baj.
A műsorvezető úgy példálózik, hogy az ember személyes evolúciója az, hogy a lehetőségek fejlődésével halad előre.
Egyszerű példákat hoz: albérletből kis lakás, hitelre; olcsó ruhák, majd drágábbak; tömegközlekedés után szebb és jobb autók.
Szajki Bálint / 24.hu Orbán és Mészáros Az interjúban szóba kerül Orbán Viktor neve is.
Arra az állításra, hogy Orbán strómanja lenne Mészáros, a feleség úgy felel: se Orbán, se Mészáros nem szégyelli, ha összekapcsolják őket, elvégre egy faluból származnak.
A férjem sok interjúban elmondta, hogy ő már a Fidesz-kormányok előtt is jómódú volt.
Húszévesen lett édesapa, alig látta a gyermekeit, mert rengeteget dolgozott.
Én most nem akarom helyette elmondani erre a politikai választ, azt, hogy ez nem úgy van, hogy van egy pályázat, odaadják a pénzt, és azt zsebre rakod.
Azt a munkát el kell végezni.
Amit vállalt, az mind el is készült. (…) A férjem cégcsoportjába 500 vállalat tartozik.
Mint ilyen, ő Magyarország legnagyobb adófizetője.
A jachtozós luxizásról azt mondja: „Bár nyáron is sokat írtak a jachtról, hogy itt látták meg ott látták, lefotózták, nem mi voltunk rajta.” A felvetésre, hogy NER-feleség lenne, azt feleli: ő Mészáros Lőrincé, nem a NER-é.
Kiderül a beszélgetésből, hogy van házassági szerződésük is.
De nem tudja, mi szerepel benne.
Mert azt mondtam a férjemnek, bízom benne annyira, hogy én nem vagyok kíváncsi rá.
Én kértem a legelején, hogy legyen szerződésünk.
Amikor mondta, hogy elkészítették, csak annyit kérdeztem, hol kell aláírni.
Fogalmam nincs a mai napig, mi van benne, mert sokkal fontosabb nekem, hogy ő szeressen, mint hogy mi van a házassági szerződésben A kérdésre, hogy újra hozzámenne-e a felcsúti milliárdoshoz, ha öt évet visszaugornánk az időben, és látná, mekkora médiafelhajtás van körülöttük, ezt mondja: „Múltkorában ücsörögtem a kertben, és elgondolkoztam: ha Lőrinc összejött volna egy civil nővel, akit nem ismernek ennyien, lehet, hogy mindkettőjüknek nyugodtabb élete lett volna.
De mi egymást választottuk, és újra hozzámennék.
Ezt az összetartást és szerelmet, ami köztünk van, semmilyen bántás nem tudja elvenni tőlünk.” A Story interjúja a story.hu-n teljes egészében elérhető , melyből kiderül még: Mit mondanak a luxizásukra a barátaik?
A politikai légkör változásával mi módosult az életükben?
Várkonyi lányának teher-e a Bochkor–Várkonyi–Mészáros név, Mit kíván családjának a műsorvezető a következő 5-10 évre, Hogyan viszonyul a pletykákhoz, hogy férjének viszonya lehet egy ismert tévés műsorvezetővel Ha pedig még több Mészáros-Várkonyi hír is érdekli: Tóth Ildikó itt beszélt a műsorvezető vásárlási szokásairól Magyar Péter nemrég üzent Várkonyinak A Mészáros-Várkonyi házaspár nyáron ékszerteknőst mentett Tihany főutcáján Kapcsolódó „Orbán Viktor strómanja rosszul méri fel a helyzetet” – Magyar Péter megkérte Várkonyi Andreát, hogy olvassa fel az üzenetét Mészáros Lőrincnek A kormányfő szerint ha Várkonyi Andreával kicsit visszafogná magát, és havonta csak 10 millió forintot költenének, akkor ez az összeg 14.575 évig lenne elég.
The post Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.