Négy társadalomkutató – Simonovits Bori, Simonovits Gábor, Váradi Luca és Biszák Otília – a Szociológiai Szemle legfrissebb számában publikálta annak a kutatásnak az eredményeit , amelyben a magyarországi romaellenesség főbb trendjeit igyekeztek felrajzolni.
Az 1600, tavaly reprezentatív online adatfelvétel keretében megkérdezett ember válaszai alapján készült felmérés alapján a magyarok jelentős része szerint a romák vérében van a bűnözés, 40 százalékuk kitiltaná őket a szórakozóhelyekről, illetve minden ötödik magyar támogatja az iskolai szegregációt.
Bár a nyílt előítéletesség bizonyos mutatói mérséklődtek a kilencvenes és kétezres évek csúcspontjaihoz képest, a kirekesztés továbbra is a domináns társadalmi normák része Magyarországon – derül ki a hiánypótló kutatásból.
A romaellenességről bőséges szakirodalom áll rendelkezésre a hazai szociológiában, a friss, országosan reprezentatív adat azonban kevés.
A klasszikus, nyílt romaellenes attitűdök rendszeres felmérése 2011 után abbamaradt, a TÁRKI idősorát utoljára 2012-ben publikálták.
Ezt az idősort folytatta most a négy társadalomkutató.
Simonovits Gábor a Qubitnek elmondta, hogy az állam részéről erre sem pénzt nem fordítottak, sem érdeklődést nem mutattak.
Ha átfogó kutatást sokáig nem is végeztek, azért a köztes években is jöttek arról adatok, hogy például a romáknak a 8. kerületben 20 százalék felárat kell fizetniük az albérletért, vagy hogy a magyar kis- és középvállalkozások előítéletes munkaügyi módszerei okozzák körükben a nagyobb munkanélküliséget .
Sőt, mostanában a RomaPlay Youtube-csatorna is számos lokális esetet mutat be az előítéletesség hatásairól, a nyíregyházi Huszár-telep gettójától a budapesti agglomerációban peremvidékre szorult emberek helyzetéig.
A friss kutatás ok-okozati összefüggéseket nem tár fel, de pontos pillanatképet ad a magyar társadalom előítéletességéről.
Az eredményekből lassú elmozdulás rajzolódik ki, ugyanakkor mélyen gyökerező, aggasztó mintázatok is.
Láthatjuk, hogy az 1990-es évekhez képest szinte minden területen egyre kevésbé érhető tetten a romaellenesség.
Ez alól csak a társadalmi integráció szempontjából kifejezetten fontos iskolai szegregáció képez kivételt, amit bár még mindig csak a társadalom kisebbsége tart elfogadhatónak, de az ő arányuk egyre nő.
Mi van a fejekben?
Bár az explicit, nyílt elutasítás bizonyos kérdésekben enyhült az elmúlt évtizedekhez képest, a biológiai alapú rasszizmus és a strukturális kirekesztés támogatottsága továbbra is megdöbbentően magas a magyar felnőtt lakosság körében.
Biológiai rasszizmus: a válaszadók többsége egyetért azzal a nyíltan rasszista állítással, hogy „a bűnözési hajlam a cigányok vérében van”.
Szórakozóhelyek és szegregáció: miközben az explicit diszkrimináció elutasítása elvben magas, a gyakorlatban döbbenetes arányok mutatkoznak.
A megkérdezettek több mint 40 százaléka még 2025-ben is elfogadhatónak tartja a romák kizárását a szórakozóhelyekről, és több mint 20 százalékuk támogatja az iskolai szegregációt, vagyis a roma gyerekek oktatási elkülönítését is.
A munka kérdése: a válaszadók többsége egyetért azzal a morális alapú, a strukturális problémákat figyelmen kívül hagyó kijelentéssel, hogy „a romák gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni”.
A magyarok kétharmada nem szeretné, ha gyermeke roma partnert választana ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.