Összesen legfeljebb 4113 új járművet bérelhet négy évre a MÁV-csoport és a Magyar Közút a 47,7 milliárd forintos állami közbeszerzés keretében.
A személyautók, haszongépjárművek és speciális járművek teljes listáját a Vezess.hu kérte ki a Közlekedési és Beruházási Minisztériumtól.
A keretszerződésben 1724 Volkswagen, 579 Škoda, 527 Mercedes-Benz, 384 Toyota, 346 Suzuki, 318 Seat és 234 Ford szerepel.
A megállapodás nem vásárlásról, hanem négyéves tartós bérletről és teljes körű flottakezelésről szól.
A nyertes ajánlatot a Mol résztulajdonában álló Mercarius Flottakezelő Kft. adta.
A Mercarius és a Mol flottakezelője korábban közös holdingcéget hozott létre , amely Mol Mercarius néven működik – írtuk meg korábban.
A közbeszerzést még az előző kormány idején indította el a MÁV-csoport és a Magyar Közút, a döntő szakasza azonban már az új kormány hivatalba lépése után zajlott.
A beszerzésre azért volt szükség, mert a jelenlegi flottaszerződések novemberben lejárnak, és nem hosszabbíthatók meg.
Vitézy Dávid közlekedési miniszter a múlt héten közölte , hogy a közbeszerzés becsült értéke nettó 89,1 milliárd forint volt, ehhez képest a nyertes ajánlatok összértéke 47,7 milliárd forint lett.
A dízel Škoda Octaviából lesz a legtöbb A közbeszerzésben várhatóan 1555 személyautót hívnak le.
Ezek közül 776 dízel-, 235 pedig tisztán elektromos meghajtású.
A legnagyobb tétel 474 dízel Škoda Octavia Combi, amelyet 318 benzines Seat Leon és 217 mild hibrid Suzuki S-Cross követ.
A listán 129 elektromos Suzuki e-Vitara, 47 Ford Explorer és 42 Volkswagen ID.3 is szerepel.
A személyautók közül a Škoda Kodiaq havi nettó bérleti díja lesz a legmagasabb.
A minisztérium szerint ezek felső vezetői járművek, de a vezetői autók számát csökkenteni tervezik, ezért várhatóan nem hívják le a teljes, kilencdarabos keretet.
A modellenkénti bérleti díjakat a tárca nem közölte.
A személyautók közül 405 a MÁV Pályaműködtetési Zrt.-hez, 328 a Magyar Közúthoz, 312 pedig a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez kerülhet.
A MÁV-csoport többi vállalata kisebb mennyiségeket használ majd.
Több száz Mercedes és Toyota is érkezhet A haszongépjárművek között 439 dízel Mercedes-Benz Sprinter, 385 Toyota Hilux, 263 Volkswagen Caddy és 197 Volkswagen Crafter szerepel.
A szerződés 57 elektromos haszongépjárművet is tartalmaz.
Speciális kialakítású járműveket is bérelhetnek: a keretben 575 brigádszállító Volkswagen Crafter, 165 művezetői Volkswagen Caddy, 88 útellenőri Mercedes Sprinter, 74 elektromos Ford e-Transit és 51 összkerékhajtású Volkswagen Amarok található.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy keretmegállapodásról van szó: a személyautóknál közölt számok a várható, a haszongépjárműveknél pedig a maximálisan lehívható mennyiséget mutatják.
Így nem biztos, hogy végül mind a 4113 jármű bekerül az állami flottába.
A Magyar Közút legutóbbi nagyobb személyautó-tenderén, 2024-ben Mészáros Lőrinc cége nyert: a Mészáros M1 Kft. 102 járműre 1,4 milliárd forintos ajánlatot adott .
The post Itt a lista az új kormány 47 milliárdos autóbeszerzéséről first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.