Összefoglaló
InfostartVízveszteség-csökkentő programot jelentett be a kormányVilággazdaságIdőjárás: ez szinte hihetetlen, de itt a szárazság vége – ekkor ér Magyarországra az országos eső a meteorológus szerintNépszavaMagyar Péter: visszakapcsolták a paksi atomerőmű 2-es blokkjának hármas turbinájátMagyar HírlapLetartóztattak hét embert RomániábanBlikkSokkoló vallomást tett Brad Pitt: visszaesett, hét év után megint iszikBlikkRubint Rella nem akármilyen helyen ünnepelte a születésnapjátEconomxFény derült a fiatalok titkára: valami teljesen megváltozott és rekordot is döntöttek444Nem indulhat a választáson az orosz párt, amelyik egyedüliként ellenzi az ukrajnai háborútPortfolioBehúzhatják a féket a minimálbér emelésénél? – Új javaslatot tettek le az asztalra a munkaadókMagyar NemzetEgyetlen századra volt az 55 éve nem látott magyar siker, háromra a másikInfostartA Barcelonából kap társat Szoboszlai Dominik, végre jobbhátvédMagyar HírlapAz ellenőrzött játszóterek harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóságVilággazdaságÚjra két turbina termel a Paksi Atomerőműben – már azt is tudjuk, mikorra éri névleges teljesítményét a 2-es blokkPCGuruHa pesszimisták lennénk, azt mondanánk, nem lesz Mortal Kombat III.24.huVideó: autó és magángép ütközött egy milanói reptérenInfostartVízveszteség-csökkentő programot jelentett be a kormányVilággazdaságIdőjárás: ez szinte hihetetlen, de itt a szárazság vége – ekkor ér Magyarországra az országos eső a meteorológus szerintNépszavaMagyar Péter: visszakapcsolták a paksi atomerőmű 2-es blokkjának hármas turbinájátMagyar HírlapLetartóztattak hét embert RomániábanBlikkSokkoló vallomást tett Brad Pitt: visszaesett, hét év után megint iszikBlikkRubint Rella nem akármilyen helyen ünnepelte a születésnapjátEconomxFény derült a fiatalok titkára: valami teljesen megváltozott és rekordot is döntöttek444Nem indulhat a választáson az orosz párt, amelyik egyedüliként ellenzi az ukrajnai háborútPortfolioBehúzhatják a féket a minimálbér emelésénél? – Új javaslatot tettek le az asztalra a munkaadókMagyar NemzetEgyetlen századra volt az 55 éve nem látott magyar siker, háromra a másikInfostartA Barcelonából kap társat Szoboszlai Dominik, végre jobbhátvédMagyar HírlapAz ellenőrzött játszóterek harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóságVilággazdaságÚjra két turbina termel a Paksi Atomerőműben – már azt is tudjuk, mikorra éri névleges teljesítményét a 2-es blokkPCGuruHa pesszimisták lennénk, azt mondanánk, nem lesz Mortal Kombat III.24.huVideó: autó és magángép ütközött egy milanói reptéren
EUR363.65 FtUSD314.71 FtBTC$64,008
Külföld

„Ez már arról szól, hogy milyen lesz a politika a háború után” – zuhan Zelenszkij népszerűsége a Fedorov-balhé miatt

Sorra publikálják a felméréseket az ukrán intézetek, amelyek szerint már legalább három potenciális elnökjelölt van Ukrajnában, akik népszerűbbek, mint Volodimir Zelenszkij. Úgy megy a helyezkedés, mintha már közel lenne a háború vége.

444Külföld

Néhány napon belül már a harmadik felmérés jelent meg Ukrajnában, ami szerint kifejezetten csökken Volodimir Zelenszkij elnök népszerűsége.

Hétfőn a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) ismertette friss elemzését , ehhez az adatfelvétel július 6. és 31. között, több héten keresztül történt.

A KMISZ számai azt mutatják, hogy a legismertebb ukrán politikusok bizalmi indexét tekintve Zelenszkij már csak a negyedik helyen áll, Valerij Zaluzsnij londoni nagykövet, a hadsereg egykori főparancsnoka mellett Mihajlo Fedorov, a július közepén kirúgott védelmi miniszter, valamint Kirilo Budanov, az elnöki iroda első embere is megelőzi.

A teljes képhez tartozik, hogy a megkérdezettek elnök iránti bizalma továbbra is magasabb, mint az elutasítottsága (56 százalék vs. 38 százalék), de a „dobogósok” adatai jobbak: Zaluzsnij 66:24-gyel, Fedorov 63:16-tal, Budanov 61:22-vel áll.

Hasonló képet mutattak a Szocisz és a Rejting intézetek múlt héten közzétett eredményei.

A Szocisznál Zelenszkij 6. lett, de itt nagyobb volt a merítés, olyanokra is rákérdeztek, akikre a KMISZ-esek nem, így került a top 3-ba Robert „Magyar” Brovdi drónparancsnok, míg a 4. pozíciót Mihajlo Drapatij, a fegyveres erők nemrégiben kinevezett főparancsnoka foglalhatta el.

Fontos részlet, hogy a Szocisznál szerényebb az elnök iránti bizalom, mint az elutasítottsága, 42,5:54,0-s arányt mért az intézet, miközben a Zaluzsnij, Fedorov, Budanov trió bőven pozitív tartományokban mozog.

A Rejting felmérése a legkedvezőbb Zelenszkij szemszögéből, itt egyrészt a bizalmi indexes listán harmadik – Zaluzsnij és Budanov mögött, 1 százalékponttal Fedorov előtt –, másrészt a potenciális elnökjelöltek rangsorában is vezet.

Más kérdés, hogy a teljes népesség csupán 25,2 százalékának támogatásával – a választani tudó biztos szavazók körében 30,6 százalékra számíthatna –, ami azt jelenti az intézetek egyébként egybehangzó kalkulációi szerint, hogy egy lehetséges választás második fordulójában riválisai többségével szemben elsöprő valószínűséggel veszítene. ]]>

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) 444 oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-15Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) 444 besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Magyar Jeti Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…