Az először 2017-ben bemutatott Tesla sportkocsival kapcsolatban az évek során rengeteg ígéret és kifogás hangzott el, és úgy tűnik, Elon Musk igyekezett is, hogy ezekből mindent be is tartson, attól kezdve, hogy ez a világ legjobban gyorsuló autója, addig, hogy akár levegőbe is emelkedhet.
Ott kezdődnek az újdonságok, hogy egy új autót építettek, aminek a kilenc éve bemutatotthoz látványosan nincs köze.
A formatervben ott a Cybertruck minimalizmusa, bár nem olyan szögletes, inkább egy régebbi Lamborghini leegyszerűsített változatának tűnik.
Az ajtói is felfelé nyílnak, és az autó arányai és részletei is a Murcielagót, Reventónt, illetve az első Countach tanulmányt, az LP500-ast juttatja az ember eszébe.
Az autó különleges képességeit két, autókra nem igazán jellemző rendszernek köszönheti.
Van egyrészt egy, amely ventilátorokkal szívja ki a levegőt az autó alól: ezt úgy méretezték, hogy akár fejjel lefelé is megtartja a Roadstert.
Emellett az űrhajókon használt manőverező fúvókákhoz hasonló sűrített levegős reakció-hajtóművek is felkerültek az autóra.
Tíz ilyen fúvóka van, négy hátrafelé néz, négy lefelé, kettő pedig oldalra.
A hátrafelé néző fúvókák révén válik lehetségessé, hogy 0,81 másodperc alatt érje el az autó a 96 km/h-s, azaz 60 mérföld/órás sebességet.
A többivel pedig a jelek szerint képes a levegőben érdekes manőverekre: átugrik akár egy Cybertruckot, vagy talpra esik néhány emelet magasból.
View this post on Instagram A post shared by Tesla (@teslamotors) A fúvókarendszert egyébként két, egyenként 600 literes, nagy nyomású, sűrített levegős tartályból táplálják – ezeket az autó maga képes feltölteni, akár menet közben – ami egyben azt is jelenti, hogy sok hely másnak nem is maradhatott a karosszériában.
A precízen programozott reakció-hajtóműveket ráadásul csak a csúcsváltozat kapja majd meg, a többi Roadster változat nyilván nem tud majd átugrani kamionok felett.
View this post on Instagram A post shared by Tesla (@teslamotors) A vicc az, hogy a Roadster cirkuszba illő show-műsorával tulajdonképpen csak újabb, üresen kongó ígéreteket hozott a Tesla: 2028-ra ígérik a gyártást, amire továbbra is elfogadnak előlegeket.
A Performance nevű alapváltozat, amiről egy morzsányi információt sem adtak, 50 ezer dollárért foglalható, a Thrust, amibe már kerülnének hátsó fúvókák, 250 ezerrel, a Rocket, ami a légibalettet is tudná, pedig csak meghívásos alapon lesz elérhető.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.