A Magyar Nemzet megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy megtudja, mikor hallgatják ki Magyar Pétert a 2024-es Ötkert-ügyben, illetve küldtek-e már idézést a kormányfőnek.
Az ügyészség válaszában azt közölte: a büntetőeljárás most már az általános szabályok szerint folytatódhat, miután az Országgyűlés szeptember 28-án felfüggesztette Magyar Péter mentelmi jogát.
A tervezett nyomozati cselekményekről és azok időpontjáról azonban előzetesen nem adnak tájékoztatást.
A hatóság szerint a nyilvánosságot csak a már megtörtént eljárási cselekményekről tájékoztatják, a jövőben tervezett lépéseket nem hozzák nyilvánosságra azelőtt, hogy megtörténnének.
Az ügyészség mostani válasza azért is érdekes, mert Magyar Péter a hétvégi, szolnoki országjárásán már arról beszélt, hogy hétfőn újabb fejlemények várhatók a 17 milliárd forintos NKA-ügyben, és egy, általa „főkolomposnak” nevezett szereplő sorsára is utalt.
A Magyar Nemzet korábban emiatt megkereste az NKA-ügyben eljáró Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget.
A főügyészség akkor azt közölte, hogy folyamatban lévő nyomozások eljárási cselekményeiről illetéktelen, kívülálló személyeknek nem adnak tájékoztatást.
A mostani ügyészségi álláspont ugyanezt az elvet erősíti meg: a nyomozás következő lépéseiről a hatóság csak utólag kíván beszámolni.
Hogy Magyar Pétert pontosan mikor idézik be, így egyelőre nem tudható.
Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettese szeptember 22-én kezdeményezte.
Az ügyészség szerint a büntetőeljárás lefolytatására a mentelmi jog felfüggesztése után nyílik lehetőség.
Az ügy előzménye a 2024. június 21-én hajnalban, egy budapesti szórakozóhelyen történt incidens.
Az ügyészség korábbi közlése szerint Magyar Péter egy, az őt mobiltelefonjával videózó férfitól elvette a készüléket, majd a telefont a Dunába dobta.
A több mint százezer forint értékű készüléket később rendőri intézkedést követően, működőképes állapotban találták meg.
A legfőbb ügyész 2024-ben már kezdeményezte Magyar Péter akkori európai parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését az ügy miatt.
Az eljárás azonban akkor nem folytatódhatott teljes körűen a mentelmi védelem miatt.
A Legfőbb Ügyészség 2026. szeptember 22-én ismét kezdeményezte Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, ezúttal már országgyűlési képviselőként.
Magyar Péter közben jelezte, hogy kész együttműködni a hatóságokkal, és kifejezetten azt kérte a parlamenttől, hogy függesszék fel a mentelmi jogát.
A Legfőbb Ügyészség ezt követően közölte, hogy üdvözli a miniszterelnök együttműködési szándékát, ugyanakkor visszautasította az ügyészséget és munkatársait érő súlyos bírálatokat.
A következő fontos lépés így Magyar Péter meghallgatása lehet, ennek időpontját azonban az ügyészség nem hozza nyilvánosságra előre.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.