Robert Fico szlovák miniszterelnök és Maros Zilinka szlovák főügyész egyaránt őket és családjukat fenyegető üzenetet kaptak - közölte a szlovák kormányhivatal és a főügyészség az MTI szerint.
Emlékezetes, Ficót korábban életveszélyesen megsebesítette egy férfi politikai okokból.
A főügyészség (GP) szóvivőjének bejelentése szerint a Maros Zilinkának címzett üzenetben egy ismeretlen személy pokolgépes támadással fenyegette meg a főügyészt és a feleségét.
Az ügyben már nyomozást indított a rendőrség.
A kormányhivatal a főügyészséghez hasonlóan ma a reggeli órákban Robert Fico kormányfőnek és családjának címzett fenyegető üzenetet kapott.
Annak tartalmával az illetékes szervek foglalkoznak - idézte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák kormányhivatal közleményét, amelyben az ügy további részleteit nem kívánták kommentálni.
Az eset kapcsán megszólalt Peter Pellegrini szlovák államfő is, aki a közösségi médiában nyilvánosságra hozott bejegyzésében az alkotmányos intézmények tiszteletben tartására szólított fel, valamint azt írta, hogy bármiféle fizikai erőszakkal történő fenyegetés elfogadhatatlan, és azt élesen el kell ítélni.
Pozsonyi viszály Ukrajna miatt A fenyegetésekre azután került sor, hogy Robert Fico csütörtökön az ellenzék politikai bábjának nevezve élesen bírálta a főügyészt, miután a főügyészség ezen a héten lezárt vizsgálatának eredményeképpen helyesnek és törvényesnek minősítette a pozsonyi kerületi bíróságnak azt a korábbi döntését, amellyel lezártnak minősített három olyan büntetőeljárást, amelyet az előző kormányzat ellen indítottak az Ukrajnának ajándékozott szlovák hadifelszerelések ügyében.
Szlovákia 2023 márciusában, Eduard Heger ügyvezető kormánya idején átadta Ukrajnának a teljes vadászrepülőgép-állományát: 13 MiG 29-est, illetve egy Kub légvédelmi rendszert.
A döntést és a tárca akkori vezetőjét, Jaroslav Nadot is annak idején számos bírálat érte részben az akkori ellenzéki pártok részéről, amelyek azt állították: a Heger-kabinetnek ügyvezető kormányként nem volt hatásköre ilyen fajsúlyos kérdésben döntést hozni, és azzal veszélybe sodorta Szlovákia védelmi képességeit. (MNO)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.