Feszült pillanatok fűszerezték a Sex Pistols október 9-i koncertjét Denverben.
A zenekarral Johnny Rotten helyett turnézó Frank Carter ugyanis nem hagyta szó nélkül, mikor meglátott egy férfit a pogó közepén, amivel kifejezetten a nőknek szeretett volna kedveskedni – írja az NME.
Azok számára, akik nem ismerik a fogalmat: a pogó (angolul moshing) egy olyan kötetlen, energiával teli táncstílus, amelyet főként punk, metál, rock vagy trap koncerteken táncolnak, és általában nagy lökdösődéssel jár.
A benne részt vevők közt általában él a kimondatlan szabály, hogy mindenki figyel a másikra, és ha valaki esetleg a földre kerül, azonnal talpra rántják.
A legendás Sex Pistols idei turnéállomásain mindig eljön egy pont a koncert során, mikor Carter kifejezetten a nőket szólítja fel, hogy tombolják ki magukat egy pogóban, a férfiak pedig addig maradjanak ki belőle.
Ezzel saját bevallása szerint is egy olyan biztonságos teret szeretne teremteni a női rajongóknak, ahol ők is vadulhatnak kicsit, de nem kell félniük attól, hogy komoly sérülés éri őket.
Ez pontosan így történt a denveri koncerten is, egészen addig, míg egy férfi be nem vetette magát az ugrándozó nők közé.
Nem először történik meg Minden egyes alkalommal van legalább egy kibaszott fazon, aki azzal jön, »ezt a nők amúgy is megtehetik«.
Kurvára nem.
Tudod miért?
Mert beugranak egy pogóba, aztán arcon könyökli őket valami kibaszott idióta – mondta a szemmel láthatóan ideges énekes a mikrofonba.
Mikor a szóban forgó férfi fejcsóválással jelezte egyet nem értését, Carter így folytatta: Mit rázod a fejed, netán nő vagy?
Hülye vagy te?
Ez nem a te megélt tapasztalatod, szóval fogd be a pofád!
Ahelyett, hogy elbújsz, inkább takarodj innen, haver!
Ám ezzel még nem fejezte be: az énekes kifejezte ezután, hogy nem fér a fejébe, miért bonyolult megérteni ezt a koncepciót, és meghagyni a nőknek ezt a pár percet.
Másrészt azt is egyértelművé tette, hogy még mindig az ő döntésük, hogy szeretnének-e ilyet a koncertjeiken.
Ezután azt ajánlotta a szóban forgó nézőnek, hogy járjon utána, hány nő érzi magát biztonságban egy koedukált pogóban.
A férfi feltételezhetően nem fogadta jól az énekes szavait, akinek ez volt a következő mondata: Forgasd csak a kibaszott szemed, ez egyedül a te hibád!
A néző sem hagyta annyiban Carter ezt követően le akarta zárni a történetet, ám a férfi nem hagyta annyiban, és bekiabálásokkal zavarta tovább a műsort.
Szó szót követett, egészen addig, míg a frontember fel nem szólította a biztonságiakat, hogy azonnal távolítsák el az akkor már nem szívesen látott férfit a közönségből.
Az incidensről videó is készült, ami alább tekinthető meg: További érdekes újságcikkeink a Kikapcs címszó alatt: Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
Házat adnak itthon az új 7-es BMW árából „Nem én voltam függő, mégis nekem kell meggyógyulnom” – függő szülők felnőtt gyermekei mesélnek Rég aggódtam ennyire egy kollégámért, mint most Az Árulókat nézve Megépült álmaink kertje, majd másnap jött a vakond – drága kertet építeni az agglomerációban?
Hol vagy, szerelem?
Újra aktívak a matchmakerek The post Frank Carter kidobatott egy férfit a Sex Pistols koncertjéről, mert az beugrott a csak nőknek szánt pogóba first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.