A második világháborút követően újjászervezték a légiközlekedést, a Maszovlet, azaz a Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság járatai 1954-ben már 11 belföldi várost kötöttek össze Budapesttel, majd 1954 novemberében – a Maszovlet jogutódaként – megkezdte önálló működését a Malév (Magyar Légiközlekedési Vállalat).
Már az első időszakban többen a nyugatra szökés lehetőségét látták a repülésben, 1949-ben a Budapest-Pécs járatot térítette el az NSZK-ba két férfi.
Ez volt egyébként a II világháború után a világon az első gépeltérítés – derül ki Ábrahám Balázs , az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársának forrásközlő tanulmányából .
Két évvel később két szerelő egy földön várakozó repülőt foglalt el Ferihegyen, majd nyugatra szökött vele.
Minderre természetesen az államvédelem is reagált, már 1949-től alkalmaztak a határvédelem állományából kikerülő civil ruhás utaskísérőket.
Jelenlétük azonban nem hozott átütő sikert, nem rendelkezett elrettentő erővel, 1956 nyarán ugyanis egy hét fős társaságnak sikerült egy Li-2-es géppel elhagynia az országot.
Természetesen nem mindenki járt sikerrel.
Az egy hét múlva kitört forradalom hosszú időre elfeledtette az esetet, amikor 1956. október 15-én egy f19-31 év közötti fiatalemberekből álló csoport azzal a szándékkal szállt fel a Budapest – Szombathely – Zalaegerszeg járatra, hogy a gépet eltérítik, és azzal nyugatra szöknek.
Fortepan Liszunov Li-2P típusú repülőgép Ferihegyen.
Korsós Pál , Kutasi István , Neckos Vasilis , Kabók Sándor és Merczel Gábor előzőleg azt tervezte, hogy Szombathelyről felszállva kezdik akciójukat: Kutasi géppisztollyal sakkban tartja az utasokat, míg társai kifeszítik a pilótafülke ajtaját.
Csakhogy valaki elárulta őket, jelentette tervüket a rendőrségen, így a 14 férőhelyes gépen két civil ruhás, fegyveres ÁVH-s is helyet foglalt, illetve a személyzetet is figyelmeztették a terrortámadásról.
Amikor pedig Kutasi elővette a géppisztolyát, az egyik ÁVH-s tiszt négy lövéssel megölte.
Kabók hasát és combját érte találat, de túlélte, a görög származású Neckos Vasilis-re is rálőttek, ő nem sérült meg.
A repülő ezek után visszafordult és leszállt Szombathelyen, Kabókot a szombathelyi kórházba, társait Budapestre vitték.
Korsós Pál nem volt a gépen, ő ugyanis a megbeszéltek szerint Szombathelyen próbált feljutni, ám gyanús viselkedése miatt már felszállás előtt őrizetbe vették.
További érdekes cikkeink a közelmúltból: Időjárás: nagyobb eső érkezik, már látszanak a részletek Mohács: bemutattuk, hogyan védtük Magyarországot – nézd meg a beszélgetést!
Egy hét múlva már délután 5-kor sötét lesz Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél Elképesztő kincsek kerültek elő egy elpusztított magyar városból Egyszerre tartják csodaszernek és veszélyesnek a fogyasztószereket a friss kutatások – szakértőt kérdeztünk, hogy mi az igazság The post Ezért lőtt le az ÁVH egy embert a repülőn ’56-ban first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.