A Kossuth rádió Felkelő c. műsorában reagált Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a jövő évi kulturális költségvetés-tervezet elleni tiltakozásokra.
Tarr nehéz, időt és türelmet igénylő folyamatnak nevezte a kulturális rendszer átalakítását, és bizalmat kért a kormánynak.
Tarr szerint meg kell érteni, hogy egy 16-20 éves rendszer átalakításán dolgoznak, ami nem kéthetes vagy öt hónapos munka, hanem hosszabb időt vesz igénybe.
Hozzátette, az átalakítás lényege, hogy szűnjön meg a kultúrában a politikailag befolyásolt döntéshozás, a felszabadulás tegye lehetővé a kreatív alkotást, és a kultúrát használók döntése alapján kapjanak támogatást a kulturális szervezetek.
A miniszter szerint a költségvetési tervezetben a béremelés szándéka egyértelmű.
A kulturális és közgyűjteményi dolgozók több mint tíz százalékos béremelése nyilván nem az az összeg, amelyet a programjukban megfogalmaztak, de az ország teljesítőképessége ennyit bír el - jegyezte meg.
Korábban több kulturális és szakmai szervezet közös nyilatkozatban kritizálta a tervezetet, mert meglátásuk szerint „a kulturális költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak”, és a finanszírozási arányok lényegében változatlanok maradtak.
A 11 szervezet által aláírt közlemény szerint a 2027-es költségvetés tervezete nem egy új kultúrpolitika alapjait teremti meg”, hanem jelentős részben annak a rendszernek – az előző intézményi és finanszírozási struktúráknak – a további működését biztosítja, amelynek megváltoztatására a miniszter is ígéretet tett.
A nyilatkozatot az alábbi szervezetek írták alá: Magyar Színházi Társaság MASZK Országos Színészegyesület SzíDoSz – Színházi Dolgozók Szakszervezete Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Szépírók Társasága Színházi Kritikusok Céhe Dramaturgok Céhe Magyar Műfordítók Egyesülete Magyar Zenei Tanács Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége Annak tartalmával pedig egyetértett: Színházművészeti Bizottság Táncművészeti Bizottság Zeneművészeti Bizottság ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.