Az emberi bélrendszerben is élhetnek óriásbaktériumok, legalábbis erre utal egy berlini kutatócsoport friss elemzése .
A baktériumok jellemzően két mikrométer körüliek, óriásnak a tíz mikrométernél nagyobbakat tekintik, az Epulopiscium nemzetség tagjai azonban akár 600 mikrométeresre, vagyis több mint fél centisre is megnőhetnek, így szabad szemmel is láthatók – ezeket a baktériumokat eddig főként doktorhalfélék beléből ismerték.
A Berlini Műszaki Egyetem kutatója, Danny Ionescu és munkatársai most több mint 600 ezer, a világ több mint 80 országából származó mikrobiom-minta DNS-szekvenciáit vizsgálták át, és a kagylóktól a görényekig számos állatfajban több tízezer találatot kaptak.
Emberek ezreinek mintáiban is kimutatták az Epulopiscium hoz köthető DNS-t, ám ez általában a mintában azonosított szekvenciák mindössze 1-2 százalékát tette ki, ritka esetekben azonban akár a 20 százalékát is.
Hogy ezek a baktériumok mit csinálnak az emberi szervezetben, azt egyelőre nem tudni, de halakban a bélrendszer kémhatását és az emésztőenzimek működését befolyásolják.
A kutatók szerint az első életévben a leggyakoribbak, és gyakrabban fordulnak elő gyulladással járó emésztőrendszeri betegségekben, például vastagbélrákban szenvedőknél.
Ionescu szerint azonban nem ők okozzák ezeket a betegségeket, hanem csak a felborult bélflóra kínálta lehetőséget használják ki.
Az óriásbaktériumok egyetlen sejtjében több száz vagy akár több ezer kromoszóma is lehet, ez a genetikai sokféleség segíti őket abban, hogy instabil környezetben is boldoguljanak – a kutató szerint ezért a jelenlétük akár a bélflóra zavarának korai jelzője is lehetne, még a tünetek megjelenése előtt.
Más szakértők ugyanakkor óvatosságra intenek.
A Trentói Egyetem kutatója, Nicola Segata a New Scientistnek elmondta : nagy meglepetés lenne, ha valóban óriásbaktériumok élnének a belünkben.
Úgy véli, a DNS-alapú keresés olyan, akár ismeretlen baktériumokat is kimutathat, amelyek hasonló génekkel rendelkeznek, de egyáltalán nem óriásiak.
Ionescu válasza erre az, hogy a gének gazdája ebben az esetben is valószínűleg közeli rokon, hasonló testfelépítéssel.
A végső bizonyítékot csak a mikroszkópos megfigyelés adhatja meg, ezért a kutatók most a megtalált szekvenciákhoz kötődő fluoreszcens jelölőkkel próbálják láthatóvá tenni a baktériumokat. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.