Stohl András és Alföldi Róbert főszereplésével mutatta be szeptemberben a Centrál Színház a Furcsa pár című előadást, amit Puskás Tamás rendezett.
A darabra a dinamikus árazás miatt most egy darab jegy 39 ezer forintba kerül, amit nemcsak a nézők sokallanak, hanem maga Stohl is – írta meg a story.hu .
A színész a Kösz, jó(l) vagyok! című YouTube-műsorban adott interjújában – ahol többek közt arról is beszélt, hogy az ismertsége mennyivel növeli a jegyeladásokat – elmondta, szerinte mi is a baj a dinamikus árazással.
Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár!
Olyan fura, mert azt érzem, hogy ránk tevődik egy súly.
Tehát, ha valaki ennyi pénzért megvesz egy színházjegyet egy prózai darabra, akkor én érzem magam kellemetlenül… – mondta. „Hogy valami olyat kell nyújtanom, hogy erre ő azt mondja, megérte.
Szóval baromi rossz pozícióból indulok neki az előadásnak.
Ráadásul egy olyan előadásnak, ahol nevettetni szeretnénk.
Én jobban örülnék, ha a felébe kerülne, már bocsánat.” Az interjúban aztán kifejtette, azt is érti, hogy a színháznak meg kell élnie, és hogy így tud profin működni.
Illetve kollégája, Alföldi szavaira is reagált, aki szerint addig fogják majd játszani, amíg ki nem tolják őket a színpadról.
Valószínű, ez most az új Őrült Nők Ketrece.
Addig megy, ameddig mi gyakorlatilag akarjuk.
Hál’ istennek – tette hozzá.
A Centrál Színház által megirdetett szilveszteri előadásra a lap szerint még drágábban lehetett jegyet kapni: ott a legolcsóbb jegy került 48, a legdrágább pedig 60 ezer forintba.
Először egy színpadon A Furcsa pár a színház leírása szerint Neil Simon legtöbbet játszott darabja, mely párkapcsolati dráma is lehetne – azonban a két jóbarát, Oscar és Felix komikus duója a történetet ellenállhatatlan vígjátékká varázsolja. „Két ember, akik szinte mindenben különböznek: az egyik rendmániás, a másik trehány, az egyik minden percét beosztja, a másik nem tűr korlátozást, az egyik felmos, a másik összejárkálja… De mi történik, ha ez a két ember összeköltözik?
A legszórakoztatóbb vígjátéki helyzetek sora veszi kezdetét!” – szól a leírás.
Alföldi Róbert és Stohl András most először játszanak egy színpadon. 5 fotó „Azt kell mondjam, hogy 30 éve dolgozunk együtt, de most is meg tudott lepni, és nagyon jó volt vele próbálni, játszani meg csodálatos.
Lenyűgöző színész – és nagyon sokat segített.
Nagyon szeretem ezt az embert, és nagyon nagy színésznek tartom” – mondta Alföldi a Stohl Andrással való első közös játékról.
Régi motorosok vagyunk mindketten, Robi meg én, évtizedek óta barátok, de eddig mindig a rendezőm volt, az igazgatóm.
Most végre mind a ketten a színpadon állunk, nincs kecmec, egyenlő pályák, egyenlő esélyek.
Az olvasópróba után egyszerre kérdeztük, miért nem fordítva osztott szerepet Tamás, belőlünk az következik!
De persze, hogy így a jobb!
Így komédiázhatunk igazán!
Félix és Oszkár: a furcsa pár – tette hozzá Stohl András.
A további szerepekben többek között Marton Róbert, Magyar Attila, Mészáros András, Rada Bálint, Domokos Éva Lili és Hermányi Mariann is láthatók.
További érdekes újságcikkeink a Kikapcs címszó alatt: Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
Házat adnak itthon az új 7-es BMW árából „Nem én voltam függő, mégis nekem kell meggyógyulnom” – függő szülők felnőtt gyermekei mesélnek Rég aggódtam ennyire egy kollégámért, mint most Az Árulókat nézve Megépült álmaink kertje, majd másnap jött a vakond – drága kertet építeni az agglomerációban?
Hol vagy, szerelem?
Újra aktívak a matchmakerek The post Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár! first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.