Mindkét csapat kispadján új edző debütált az NB I-ben, a Lokinál az észt Gert Remmel , míg a felcsútiaknál Babó Levente .
Az első félidőben Babó elképzelései valósultak meg, mert a Puskás Akadémia remekül kontrázott.
A 12. percben Mejias adta el a labdát, és ebből indult a felcsúti akció, a munka dandárját Lukács végezte el, akinek a beadását csak be kellett passzolnia Németh Andrásnak .
Egy újabb labdaszerzés után Soisalo lőtt mellé, Lukács reklamált is középen, hogy miért nem inkább a passzt választotta a finn légiós.
A Debrecen az első életjelét akkor adta, amikor Dzsudzsák dolgoztatta meg 16 méterről Lehoczkit, aki kitolta a bal alsó felé tartó löketet.
Az első félóra végén növelte előnyét a Puskás Akadémia, Lukács indítását Németh szelídítette meg, majd megetette Batikot, és a jobb sarokba gurított.
A négyszeres válogatott támadó az előző idényben 22 bajnokin jutott el 2 gólig, ezt most már az első fordulóban összehozta.
A vendégek akár hárommal is vezethettek volna a szünetben, ám Mondovics ziccerben elvétette a bal sarkot.
A második félidőben a Puskás Akadémia teljesen visszaállt, a Debrecen viszont hiába próbálkozott, nem tudta feltörni a vendégek védelmét.
A legközelebb Baldoni fejesénél járt a gólhoz a Loki, ám Brandon a gólvonalról mentett.
The post A Puskás Akadémia válogatott csatára az első meccsen annyi gólt szerzett, mint tavaly összesen first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.