Megépül a tervek szerint mohácsi Duna-híd – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon , hozzátéve: „Ahogy korábban is ígértük: ami már olyan készültségben van, hogy nem lehet észszerűen visszafordítani, ott nem hagyunk félkész torzókat magunk után.” Rögzítette azt is, hogy álláspontja szerint a 2x2 sávos kialakítás nem indokolt, és ha már 300 milliárd forintért épül a híd, „a Pécs-Szeged vasúti kapcsolathoz szükséges kapcsolat is belefért volna”, ez a hajó viszont már elment.
Vitézy júniusban már beszélt arról a 2020-ban készült tanulmányról, ami nem támasztotta alá, miért lenne szükség a 2x2 sávos kialakításra. „Ennek ellenére Lázár János idén márciusban, alig néhány héttel a választások előtt tovább növelte a projektet: az alföldi oldalon mintegy 20 kilométeren az eredetileg tervezett 2×1 sáv helyett 2×2 sávos utat rendelt meg, több mint 76 milliárd forinttal növelve a költségeket” - írta Vitézy, majd rögtön hozzá is tette: „Kizárólag ezt az utólag hozzácsapott projektelemet állítjuk le.” A beruházás felülvizsgálatával megtakarított összesen mintegy 74-76 milliárd forint közpénzt a miniszter tájékoztatása szerint nem vonják ki a közlekedésből, hanem az országos közúthálózat felújítására fordítják majd. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.