Elnök úrnak minden jót kívánok!
Rendben megy minden tovább.
Forsthoffer Ágnes ezzel zárta Facebook-bejegyzését , miután a Sándor-palotában az elnöki feladatok folytatásáról egyeztetett Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel.
Az ideiglenes államfő tartotta fontosnak, hogy személyesen találkozzanak, megosszák gondolataikat.
Azt írta: Sulyok Tamás külön felhívta figyelmét az elnöki hivatal munkatársainak szakmai felkészültségére.
Ők lesznek azok, akik biztosítják a stabil működést és a folytonosságot az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszak alatt is.
Nekik Forsthoffer Ágnes külön megköszönte a munkájukat.
A Sándor-palota egyébként előzőleg jelezte: miután – az Alaptörvény 17. módosítása után – megszűnt Sulyok Tamás megbízatása, a köztársasági elnök hatásköreit teljes jogkörrel gyakorló Forsthoffer Ágnes házelnökkel mindenben együttműködik Rendben megy minden tovább.
Török Gábo r is a tiszás politikus utolsó mondatával kezdte elemzését közösségi oldalán .
Jelezte: érdemes Forsthoffer Ágnes bejegyzését összevetni Magyar Péter miniszterelnök bármelyik megszólalásával, amelyben az alaptörvény-módosítással eltávolított Sulyok Tamással foglalkozott.
Bár ez most csak kommunikáció és stílus, nem tartalmi különbség, de azért itt egy példa a girondista (értsd: visszafogottabb, intézményesebb, kevésbé forradalmi hangvételű, a politikai konfliktusok kezelésében mérsékeltebb stílusú) Tiszára.
Szereposztás vagy különbség, majd kiderül.
A politikai megjegyezte, hogy a történeti párhuzamoknak mindig vannak korlátai, hiszen a jakobinusok és girondisták között sem csak stílusbeli különbségek voltak, eltérőek voltak politikai és alkotmányos elképzelések is, tehát ebben az esetben „analitikus metaforáról van szó, nem történeti megfeleltetésről”.
Török Gábor a legutóbbi Törökülésben is beszélt Magyar Péter karakteréről.
Számára úgy tűnik, hogy a miniszterelnök stílusa az emberek meggyőzésében, a kampányban nagyon sikeres volt, de a kormányzásban okozhat gondokat.
Kapcsolódó Török Gábor: A Tisza ellenzéke lehet, hogy hosszú távon a párton belülről fog érkezni A Törökülés friss adásában Török Gábor Magyar Péter politikai mézesheteinek végéről és a Fidesz vesszőfutásának folytatásáról beszélt.
The post Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.