Totális katyvasz volt a vb-döntő félidei műsora, de legalább nem fogunk rá emlékezni 5 perc múlva

Volt némi polémia előzetesen, hogy kell-e egy futball-világbajnokság döntőjét megakasztani félidei műsorral.

Hogy rövidre zárjuk a kérdést most, miután lement az ominózus félidei műsor: nem, marhára semmi értelme nem volt.

Az egész ugye onnan indult, hogy az idei világbajnokságból a FIFA tényleg minden egyes centet igyekezett kipréselni, felpimpelték a létszámot 48 csapatra, hogy irdatlan mennyiségű töltelékmeccsre tudjanak túlárazott jegyeket eladni, bevezették a félidők közepére a dehidratációs szüneteket, hogy az amerikai sportfogyasztási szokásoknak megfelelően ezekben is lehessen értékesíteni néhány reklámot, a döntőre pedig már jó előre belengették a half time showt, mintha amúgy a világ foci iránt érdeklődő részének nem lenne bőven elég, hogy Messit és/vagy Yamalt láthatja ezen az eseményen.

Az már tényleg csak a FIFA torz világképét demonstrálja, hogy előzetesen azt sem nagyon akarták elárulni, hogy milyen hosszú lesz a műsor, ugyanis az IFAB szabályai szerint a két félidő közti szünet legfeljebb 15 percig tarthat, és ettől csak a játékvezető engedélyével lehet eltérni.

Ennél bármennyivel hosszabb leállás pedig a játékosoknak és az edzőknek is szokatlan helyzetet teremthet.

Na de mit számít mindez, ha egy kis zenével meg lehet törni a meccs monotonitását ?

A félidei műsor mellett szóló érvek egyébként nem voltak túl szofisztikáltak: mivel az amerikaiak nem annyira gerjednek a focira, kellett valami olyat nyújtani nekik, ami érdekelheti őket, és megszokott miliőt teremt, ez lett a sportesemények közti zenés-táncos produkció reprodukálása (via Super Bowl), mondván, ez aztán a fiataloknak is kedves program, mi baj lehet belőle, máshol is próbálkoztak már vele .

A baljós előjelek már a meccset megelőző másfél órás(!) program során gyülekezni kezdtek.

A programban olyan előadók jelentek meg, mint az IShowSpeed nevű streamer, aki kivételesen nem Orbán Viktort élőzte le véletlenül , hanem a saját, fantáziadús című (Champions) számát adta elő, ha valaki ellenállatatlan vágyat érez, hogy meghallgassa, ide kattintva megteheti.

Őt az a Post Malone követte, aki Swae Lee segítségével előadta az Irány a Pókverzum! című film betétdalát (Sunflower), ami nyilván rendkívül jól passzolt a futball-világbajnokság profiljába.

Egyébként ezen a ponton akkora volt az érdeklődés az előműsor iránt, hogy a helyszíni beszámolók szerint nagyjából félig telt meg a stadion.

Tulajdonképpen teljesen érthetetlen volt a műsor koncepciója.

Hogy például a FIFA-himnusznak kikiáltott Desire című számot miért az amerikai Nicole Scherzinger, az angol Robbie Williams és az olasz Laura Pausini adta elő, az amerikai himnuszt miért Jennifer Hudsonnal énekeltették el (már akkor is írtam a pp-ző kollégáknak , hogy jobban jártunk volna, ha ezt Enrico Palazzóra bízzák ), miért a spanyol teniszező, Carlos Alcaraz és Hoyeon dél-koreai színésznő-modell mutatta be a Louis Vuitton által készített ládát, amiben a vb-trófeát kivitték a pályára, és legfőképp mi a morgós bánatért mondott megható