A tárca elutasító válaszával szemben a Kúria joggyakorlata szerint a kormánytisztviselők és a politikai tanácsadók jogviszonyának kezdete, valamint illetménye továbbra is nyilvános adat.
Közben személyi változásokról is döntöttek a minisztériumnál, a pénteken megjelent Magyar Közlöny szerint november 7-i hatállyal három helyettes államtitkár megbízatása szűnt meg.
Bódy Éva lemondott, Réthy Pált és Sepsey Krisztinát pedig a tárcavezető javaslatára felmentették – a távozások és Antal Klára foglalkoztatása között nem ismert összefüggés.
A tárca az információszabadságról szóló törvényre és egy kúriai határozatra hivatkozva azt állította, hogy csak az érintett nevét és álláshelyét köteles nyilvánosságra hozni.
Ezzel szemben a Kúria Jpe.I.60.065/2025/10. számú határozatában bemutatott joggyakorlat szerint a kormánytisztviselők bruttó illetménye és jogviszonyuk kezdete is közérdekből nyilvános adat, ugyanígy a politikai tanácsadók ügyében szintén fennmaradt az ezen adatok kiadását előíró ítélet.
A tanácsadók döntési jogkör nélkül is részt vesznek a minisztérium közfeladatainak ellátásában, ezért díjazásuk megismerhetőségét nem lehet pusztán személyes adataik védelmére hivatkozva kizárni.
Az Ellenpólus cikkének megjelenése után fél nappal a miniszter elismerte, hogy párja a munkatársa.
Döntését magyarázva arról beszélt, hogy kapcsolatuk már a kampány előtt elkezdődött.
A kérdés ezen része magánügy, ami viszont közügy, hogy a Tisza-párt a személyes összefonódások és a nepotizmus felszámolását ígérte és mindenekelőtt átláthatóságot, ezzel szemben továbbra sem ismert, hogy mekkora díjazásban részesül a miniszter partnere.
Nagy Ervin korábbi dunaújvárosi kampánysegítője is megjelent a kulturális minisztérium kifizetési listáján – szúrta ki az Ellenpólus.
Laurincz Boglárka a választás előtt rendszeresen részt vett a tiszás politikus kampányeseményein, és a közösségi médiában népszerűsítette bejegyzéseit.
Nagy Ervin államtitkári kinevezése után „bizalmi tanácsadásra” kapott megbízást, amelyhez 7,1 millió forintos díjazás társult.
Laurincz a képviselői megbízólevél átadására is elkísérte a politikust, az ünnepségen közvetlenül mellette ült.
Nagy volt élettársa, Duda Éva vállalkozása öt NKA-pályázaton nyert támogatást az államtitkár hivatalba lépése után, a koreográfust pedig a Táncművészeti Bizottság tagjává is kinevezték.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.