„A Békemenet elmaradása nyomán hiányérzet maradhat azokban, akik az elmúlt években részt vettek a nemzeti összetartozást kifejező rendezvényeken.” Ezzel a felütéssel hirdette meg az 56 Lángja Alapítvány, hogy a hiány űrjét betöltő pótfoglalkozásként „A Nemzet Zászlója zászlómenettel” tiszteleg a forradalom hősei és a magyar szabadság eszménye előtt idén október 23-án.
Mint írják: „ A rendezvény különlegessége az 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászló, amelyhez a menet utolsó szakaszán egy hatalmas székely zászló társul.
A két jelkép a magyar nemzeti összetartozást, a történelmi hagyományok tiszteletét és a határokon átívelő közös emlékezetet fejezi ki. ” Na, de nem is ez a lényeg, hát lesz-e jelmondata a rendezvénynek?
Lesz, lesz, lesz.
Méghozzá ez: „No war, no gender, no migration - Isten, haza, család.” Ha esetlen nem lenne is merős, akkor itt egy kép, 2024-ből, egy Békemenetről.
És itt megy másik is, ugyanebből az évjáratból: A No war/No gender/No migration a 2024-es Békemeneten osztogatott központi üzenetek egyike volt (a Fidesz volt a másik).
Egy ideig úgy tűnt, hogy idén ősszel sem maradunk Békemenet nélkül, szeptember 16-án Bayer Zsolt és barátai bejelentették , hogy az ünnep napján a Terror Háza elé várnak „ minden magyart, akinek fontos a haza és a jövő ”.
Némi zavar azért lehetett az erőtérben, két nappal később ugyanis a békemenetek fő szervezője, a CÖF jelentette be , hogy megtárgyalták az október 23-án tartandó Békemenetről szóló javaslatot, de arra jutottak, hogy „idő előttinek” tartják a megrendezését, és azt ígérték, hogy „a következő Békemenet a későbbiek folyamán esedékes”.
Végül úgy tűnik, az 56 Lángja Alapítvány vállalta magára a nehéz terhet, hogy tovább vigye a bukott kormánypárti szlogeneket az ünnepi zászló égisze alatt.
Az alapítványról érdemes tudni, hogy (a CÖF-höz és a Fidelitashoz hasonlóan) rendszeresen támogatta a Fidesz hivatalos pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány , vezetője pedig az a Szilágyi Ákos, akinek a jellegzetes pólói nélkül manapság egyetlen Fideszhez köthető rendezvény sem az igazi.
A szervezők egyébként azt írták: „A rendezvény középpontjában a magyar nemzeti zászló tisztelete és a forradalom hőseire való emlékezés áll”, és „a budai Duna-parton, a Gellért-hegy alatt, az 1956-os forradalom történetéhez szorosan kapcsolódó két helyszín között halad”. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.