A nyugati országok vádja, miszerint Moszkva részese volt a lipcsei drónincidensnek, fő vonalakban egy igazi háború kezdetét jelenti – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva. „Lipcse, a repülőtér… Találtak ott valami drónt.
Azt mondták, ez egy orosz drón, senki sem akart utánajárni a dolognak.
Ez tulajdonképpen, fő vonalakban, egy igazi háború kezdete – nyilatkozott a tárcavezető a vasárnap sugárzott interjúban, amelyet az MTI ismertetett. „Kiutasították a főkonzulátust Bonnból, bejelentették, hogy felbontották a megállapodást.
Bezárják az Orosz Házat Berlinben.
Emlékszem, hogy a második világháború, a Nagy Honvédő Háború kezdete előtt is bezárták a németek a diplomáciai képviseleteiket”.
Oroszország megbízásából támadták augusztus 4-én robbanószerrel felszerelt drónnal a lipcsei repülőteret – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a rendőrség vizsgálati eredményeire hivatkozva kedden Berlinben.
Bár a meghiúsult támadást alacsonyabb szintű ügynökök hajtották végre, ám a használt eszközök, a drón konfigurációja, az alkatrészek, a robbanóanyagok és a gyújtóberendezés arra utalnak, Oroszország áll a támadáskísérlet mögött, ezt támasztja alá az elkövetői mintázat és hírszerzési értesülések is — vélekedett Dobrindt.
The post Lavrov a lipcsei drónincidens után a németek elleni igazi háború kezdetéről beszélt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.