Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - jelentette be Lannert Judit oktatási miniszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén vasárnap.
A kabinet szakít az előző kormány megosztó politikájával, amelynek következtében széttagolttá vált a pedagógusképzés - mondta Lannert Judit, hozzátéve, hogy ennek részeként kiléptetik a pedagógusképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, vagyis a jövőben meg fog szűnni a tanárképzés az NKE-n.
Hogy ez mikor megy végbe, és mi lesz azokkal a hallgatókkal, akik már megkezdték az egyetemen a tanulmányaikat, még a jelek szerint nem dőlt el teljesen: „jelenleg a folyamat méltányos és jogszerű lebonyolításának kialakításán dolgoznak” - fogalmazott Lannert az MTI beszámolója szerint.
A többi képzőhelyen olyan egységes, átlátható és magas színvonalú pedagógusképzés kialakítását segítik, amely egyszerre épít a magyar felsőoktatás értékeire és megfelel a 21. század követelményeinek - tette hozzá az oktatási miniszter.
Az NKE-n a Nemeskürty István Tanárképző Kart 2024 augusztusában hozták létre, bár a közszolgálati egyetemen nem voltak előzményei a pedagógusképzésnek.
Míg más egyetemeken, így az ELTE-n a tanárképzést kiéheztették, az oktatóknak nevetséges fizetéseket adva, az NKE-re ehhez képest dőltek a források, és az intézménytől várták a tanárképzés megújítását.
Az NKE részvételével bele is kezdtek az országos tanárképzés teljes átalakításába.
Teljesen új képzési követelményeket és képzési tervet akartak bevezetni, még szorosabban a középiskolai NAT-hoz igazítva, hozzá butítva az egyetemi képzést.
Többnyire a gyakorlatorientált módszertani megújítást hangsúlyozták, de az ideológiai átírás legalább ennyire meghatározó cél volt, a háttérben Orbán Viktor tanácsadójával, az egyetemi tanterveket és szakdolgozati témákat személyesen átnéző, az oktatóknak ideológiai beszédeket tartó Takaró Mihállyal. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.